A magyar művelődés kálváriája az elszakított területeken 1918-1928

Előszó

A legnagyobb örömmel teszek eleget annak a felhívásnak, hogy dr. Olay Ferenc "A magyar kultúra válságos évei" című könyvének újabb kiadásához az előszót írjam. Ez a könyv valóban megérdemli a második kiadást, méltó arra, hogy minden magyar ember annak tartalmáról tudomást vegyen és azáltal tisztán lássa faji fennállásunk veszélyeit. Arról van benne szó, hogy miként irányul a mi rovásunkra megnagyobbodott szomszéd államok politikája, céltudatosan és következetesen, a tőlünk elszakított magyarságnak, fajunk számbeli ereje egyharmad részének, kultúrai megsemmisítésére. Kezdődik ez az actió már a népiskolánál, de súlypontját a magasabb műveltséget közvetítő és előmozdító tanügyi és egyéb kulturális intézmények üldözésében leli, mert közvetlen célja a magyar intelligenczia gyengítése, a magyar nép természetes vezetőinek megtizedelése. A rendszer, mely ezt a czélt szolgálja, a legteljesebben a román politikában jut kifejezésre. A Romániának jutott részekben van az elszakított magyarságnak legnagyobb contingese; román uralom alá jutott Erdély, ez a régi magyar kultúrterület; ott oly az actió a legnagyobb rendszerességgel. Eszközei könnyen áttekinthetők. Az a földbirtokreform, a melynek erdélyi kiadása teljes önkény gyakorlását engedi az illetékes hatóságoknak, lehetővé tette mindazoknak a többnyire földbirtokba fektetett nagy kulturális alapítványoknak elkobzását, melyekben éppen Erdély bővelkedett és amelyekben egy valóban kifejlett és nagyszerű eredményeket mutatott kultúrélet nyugodott. Sehol Nagy-Magyarországon nincs annyi magánalapítvány tanügyi célokra, úgy katholikus, mint református vagy unitárius, mint Erdélyben, az azokból fenntartott intézmények évszázados hírneve pedig messzi az ország határán kívül terjesztett fényt, a tudományosság minden ágában kerültek ki ezekből világhírű tudósok, az országban pedig magas körvonalú szellemi életet fejlesztettek. Most fennállásuk anyagi gyökereit vágta el a sociálisnak hirdetett, de ott igazán főleg politikai irányú földbirtok-reform. Hogy meddig állhat fenn az, ami belőlük maradt, azt csak a jó Isten tudja; mert ugyanaz a földbirtok-reform elapasztotta az áldozatkészség forrásait is, amelytől pótlásra lehetne várni. A magyar intelligencia tehetős része maga is vagyonilag tönkre van téve; hiába akarna áldozni: nincs miből. Ami pedig mégis fennáll mint magyar középfokú tanintézet, azt többnyire magán-intézetté devalválták, úgy hogy növendékei csak egy idegen, román vizsgáló bizottság előtt tehetnek le vizsgát, mely a főiskolára nyit utat; ennél a vizsgánál pedig a tanulók 70-90%-t elbuktatják, úgy hogy a serdülő magyar intelligentia előtt el van zárva a boldogulás útja. Vissza