Tudnom kell, mert magyar vagyok

Előszó

Voltak a magyar történelemnek olyan időszakai, amikor arra akarták kényszeríteni ezt a nemzetet, hogy megtagadja múltját, elferdítve tanulja történelmét és elfeledje ősei vallását. Sajnos ez igen mély nyomot hagyott az emberekben, így generációk nőttek fel egy szellemi nihilben, akik így már sajnos maguk sem tudták átadni utódaiknak azt, amit egy folyamatosan fejlődő társadalomban az előző nemzedék átad a következőnek. Szilárdan hinnünk kell azonban abban, hogy a magyar történelemben többé nem lesz ilyen időszak, és nemzetünk függetlensége soha nem fog veszélyben forogni. Bízzunk Széchenyi szavaival élve abban, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, ezért nem a vészharangot kell kongatni, hanem összefogni, és mind a 15 millióan egy emberként, egy nemzetként cselekedni, mert „Ha a magyar is elhagyja a magyart, / Nem lesz akkor olyan, aki vele tart, / Ugy eltűnik, mint az égrűl a csillag,..."
Vetkőzzük le végre a ránk erőltetett és a tudatosan belénk nevelt "kis nemzet", az "utolsó csatlós" és a "vesztes nép" komplexusát, hisz van dicső történelmünk, kultúránk, amire büszkék lehetünk, és nem kell görnyedt háttal járnunk, legyünk akármelyik szegletében is a világnak.
Érezze minden magyar ember, hogy van értelme küzdeni, van értelme a hazáért áldozatot hozni, még akkor is, ha csak cseppek vagyunk a tengerben. "Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger." (Teréz anya) Vissza