Kirándulás Máriacellbe Kőszeg-Máriacell-Sopron útvonalon

Előszó

A Honfoglalás során a magyar területek nyugati határa még a Lajtától mintegy 150 kilométerrel észak-nyugatra, az Enns folyó vonalában húzódott. Ez a folyó egyben kulturális válaszvonalat is képezett. Az Enns folyón túl, vagy másképpen az Óperencián túl más volt a világ, és mások voltak a szokások is. Ekkor tehát még a mai Alsó-Ausztria, de a Stájerországhoz tartozó Máriacell területe is a honfoglaló magyarok érdekkörébe tartozott. A nyugati államok nehezen viselték azt, hogy a hunok, majd az avarok után most a keletről érkezett magyarok nyilaitól kellett rettegniük. A helyzet némileg javult miután Szent István felvette a keresztséget, a magyar államhatárok pedig az első világháborúig fennálló „ezeréves határokban" rögzültek.
István király uralkodásától kezdve s még sokáig utána, a Szentföldre irányuló nyugati zarándoklatok szárazföldi útja Magyarországon át. A másik fontos úti cél Róma volt, ahol Szent István a magyar zarándokok számára a Szent Péter templom tőszomszédságában zarándokházat létesített. Magyarországon belül Szent István székesfehérvári ás Szent László nagyváradi sírja vált zarándokhellyé. A 14. századtól, a hazai Mária-kegyhelyek mellett a bajorországi Altöttingen, az itáliai Loreto, illetve a lengyel Csensztohova (Czestochowa) voltak a célpontok. A magyarok számára a legfontosabbak a hét évenkénti aacheni zarándoklatok voltak, ahol Nagy Lajos Aachenben magyar kápolnát alapított Szent László tiszteletére (1367). Achen szerepét azután a földrajzi közelség okán is Máriacell vette át.
A Szent István által behívott Gellért püspök figyelt fel a magyar ősvallásban szereplő Boldogasszony tiszteletére, és a Boldogasszonyt Máriával azonosítva nagy szerepet játszott abban, hogy Magyarországon Máriának különleges tisztelete alakult ki. Nem véletlen tehát, hogy Szent István Magyarországot a szeplőtelen Szűz Mária (Patrona Hungariae) oltalmába ajánlotta, és az sem, hogy a magyar himnusz évszázadokon át a Boldogasszony Anyánk volt.
Az istenanya körül más keresztény közösségek is kultuszt alakítottak ki. Így a máriacelli kegyszobor a magyaroknak (Magna Mater Hungarorum), osztrákoknak (Magna Mater Austriae = „Ausztria nagy Édesanyja"), míg a szláv népeknek (Mater gentium Slavorum = a szláv népek anyja). A keresztény magyar ember joggal érzi úgy, hogy Máriacell a miénk. „Miénk tehát, ami az övék is, és övék, ami a miénk is." Máriacell évszázadokon át egyesítette, és ma is egyesíti a Máriának tisztelettel hódoló keresztény embereket.
Miért nevezhetjük még Máriacellt a miénknek?
Magyar király építette az első templomot, magyarok adták a legtöbb drága kincset, s sokáig a magyarok tették a legnagyobb zarándoklatokat. Nagy Lajos az 1363 (és talán az 1371) körül aratott török túlerő feletti győzelmét a máriacelli Szűz segítségének tulajdonította. Vissza