Japán írásjegyek (kandzsik) memorizálási szótára

Előszó

A kedves olvasó egy sajátos szótárt tart a kezében. Minthogy a japán nyelvben használatos kínai írásjegyek a külföldiek számára gyakorta nehezen jegyezhetők meg, e szótár szerzője arra vállalkozott, hogy egy-egy írásjegy jelentésének, olvasatának és a leggyakoribb szóösszetételeinek bemutatása mellett valamiféle sajátos asszociációra épülő magyarázatot is adjon az írásjegy képalakjának sikeresebb megjegyezhetősége végett. Ezek a magyarázatok nem összetévesztendők az írásjegy jelentésével, ami természetesen grafikailag jól elkülönülő módon ugyancsak szerepel; ezek valamiféle fantázia-kompozíciók, amelyek nem a tudományosság, hanem a praktikum figyelembevételével készültek. Mégis úgy érezzük, hogy hasznos funkciót látnak el, hiszen a nyelvtanulónak megkönnyítik nemegyszer az abszurditás eszközével a memorizálást.
A latinbetűs átírás a magyar fonetika és kiejtés szerinti elvek alapján történt, elsősorban annak a szempontnak a szem előtt tartásával, hogy az egyébként világszerte legelterjedtebb angol-típusú Hepburn-átírás magyar kiejtési megfeleltetése a magyar használó számára ne jelentsen újabb terhet. Ezzel magyarázható, hogy amennyiben az olvasó az írásjegyek latinbetűs átírását akár a hivatkozott Hadamitzky-szótárban, akár a Nelson-szótárban szereplő hangalakokkal veti össze, helyenként érthető módon eltérés mutatkozik. A jelen szótárban szereplő latinbetűs átírás a magyar fül számára legtermészetesebb és legközelibb magyar fonetika szerinti kiejtést adja vissza.
Hidasi Judit
1994. február Vissza