A defenzív vezetés néhány kérdése 5.

Előszó

Sorozatunk eddig megjelent füzeteiben meghatároztuk a defenzív vezetés fogalmát, alapelveit, a közlekedési érzék, fantázia és logika lényegét; elbeszélgettünk arról, hogyan juthatunk ezeknek a gépkocsivezetők számára felbecsülhetetlen értékeknek a birtokába. Legutóbb annak útját-módját kerestük, hogyan kell távoltartással vagy eltávolodással esetről esetre megteremtenünk a defenzív szemlélet diktálta elveknek valóra váltásához feltétlenül szükséges, szabad mozgásteret. A hozzánk érkező levelek, az egy-egy füzetünk megjelenése után velünk folytatott beszélgetések azt mutatják, hogy bár sok-sok olvasónk nem kis büszkeséggel ismer írásainkban a saját vezetési stílusára, örömmel bukkan egy-egy új, általa még nem ismert gondolatra, tanácsra, még mindig számosan akadnak, akiknek az új szemléletre alapozott taktika vonalán nem sikerül minden úgy, ahogyan szeretnék. A leírt eseteket a panaszossal megvitatva többnyire hamarosan kiviláglik, hogy az egyébként igazán nagy kedvvel és igyekezettel kísérletező valahol „elvétette a lépést". Talán sokat markolt egyszerre („az edzést a versenyen indulással kezdte"); talán nem győzte türelemmel (a türelemnek mint közlekedéslogikai szükségszerűségnek majd egész külön füzetet szentelünk); talán elfeledte, hogy a közúti forgalomban többnyire kettőn (néha többször kettőn) áll a vásár. Mivel úgy érezzük, hogy a legtöbb kezdeti nehézségnek, elkedvetlenítő sikertelenségnek éppen ez az utóbbi az okozója, ennek a legutolsó „talán"-nak a megbeszélésére szánjuk ezt a füzetünket. Induljunk ki abból az alapigazságból, hogy a defenzív vezetés a legteljesebb, cselekvő alkalmazkodás másokhoz. Vissza