A magyarok útja Indiától Pannoniáig

Előszó

Evilath földje.
Az 1938. évet, Szent István királyunk halálának 900-ik évfordulóját, a magyar nemzet, mint jubileumi évet ünnepelte meg s így alkalomszerűnek is tartom, hogy jelen szerény munkámmal én is hozzájáruljak ezen évforduló megünnepléséhez és pedig azzal, hogy bebizonyítani igyekezzem, hogy Szent István magyar népe nem egy nomád, vadászattal-halászattal és rablással foglalkozó népcsoport leszármazója volt, hanem igenis a műveltség magas fokán álló és az ókori keleti kultúrnépek közt nagy szerepet játszó nemzetek ivadéka, mely új hazájában is alig 100 év alatt egy keresztény, hatalmas államot tudott szervezni, melynek híre és konszolidáltsága a messze nyugatról is odavonzotta a legjelesebb lovagok tömegét és a hazájukkal elégedetlen népek egész raját.
De indokoltnak látszik előttem e kérdés taglalása épp a jelen időben egy más szempontból is. Ugyanis a nagy német nemzetnek a világháború után történt nagy megaláztatásából csak a közeli években sikerült talpra állania s ezt oly nagy élannal tette, hogy ezzel szomszédjai bámulatát vívta ki s így nem csoda, ha a mi porbasujtott nemzetünk is, mint követendő példaképre tekint fel reá, sőt ifjúságunk egy része elfelejtkezve dicső multunkról s turáni fajunkról, hajlandónak mutatkozik az árja kultúra és ideológia előtt jobban meghajtani zászlaját, mint azt nemztünk és fajunk érdeke megengedné. Vissza