Fizika - Modern fizika, Csillagászat

Előszó

Humán érdeklődésű középiskolai tanulók számára írt fizikatankönyv-sorozatunk ötödik és egyben utolsó kötetéhez érkeztünk. Láthattátok, hogy előszót ez idáig csak az első kötet (tehát az egész sorozat) elé írtunk. Ott úgy gondoltuk, hogy a szokatlan alcím („humán érdeklődésűeknek") és a bemutatkozás illemszabályai egyaránt megköveteltek néhány bevezető mondatot. Most, az ötödik kötet elején nem az alcím, hanem a főcím (Modern fizika) teszi szükségessé, hogy előszóval (előmagyarázkodással) kezdjük kötetünket. Mert mit is jelent az, hogy modern? Egyike ez azon jelzőknek, amelyeket a lehető legkülönbözőbb dolgokra, helyzetekre stb. használnak. Éppen ezért ahány ember, annyiféle jelentése van a modern szónak. Modern lehet a divat, a viselkedés, a zene, az építészet... és, ami az egyik ember számára modern, a másik ember számára csak egy ajakbiggyesztés. Általánosságban megkockáztathatunk egy olyan megközelítést, hogy modernnek nevezzük azt, ami valamilyen szempontból új (újszerű), bizonyos igényekhez, követelményekhez, tapasztalatokhoz jobban alkalmazkodik, mint az, aminek a helyébe lép (tehát, ami nem modern). Ha a modern jelzőt ilyen értelemben használjuk, akkor is maradhat bennünk sok bizonytalanság. Hiszen, ami tegnap modern volt, mára már nem az. Tehát, ha modern fizikáról akarunk beszélni, valami időbeli vonalat kellene húznunk (jelképesen) és azt mondani, hogy innen számítjuk a modern fizika korát. Ami ehhez képest korábban volt, arra azt mondjuk, hogy klasszikus fizika.
Bizonyos mértékig a kialakult szokáshoz alkalmazkodunk, amikor ezt a határvonalat a XIX. és XX. század fordulója körül húzzuk meg. Erre talán az ad alapos okot, hogy a múlt század utolsó és e század első évtizedeiben születtek olyan fizikai felfedezések, amelyekre a Newton óta felépült és látszólag nagyon biztos alapokon nyugvó fizika nem tudott magyarázatot adni.
Komoly erőfeszítések történtek arra, hogy a felfedezett új jelenségeket, az anyag újonnan megismert tulajdonságait bármi áron megpróbálják beilleszteni abba a hatalmas és impozáns építménybe, amelyet ma úgy nevezünk, hogy „klasszikus fizika". E kísérletek kudarcából néhány merészen gondolkodó kutató azt a tanulságot szűrte le, hogy az addig ismeretlen és éppen ezért szokatlan jelenségek új magyarázatokat igényelnek. Igen ám, de az új magyarázatok komoly dilemma elé állították a tudományt: vagy azt kellett elfogadnia, hogy a „korábbi fizika" nem érvényes, vagy azt, hogy „kétféle fizika" létezik. Az előbbinek ellentmondott annak a bizonyos „korábbi fizikának" a működőképessége, tehát az, hogy a csillagászatban, a technikában és számos más területen megcáfolhatatlan eredményeket ért el. Az utóbbinak minden tudományos „érzék" ellentmondott. Az ember a természet, a világ megismerése során számos csetlés-botlása, tévedése ellenére, a „logikája mélyén" úgy érezte, hogy a világ egységes. Az tehát abszurdnak tűnt, hogy kétféle világ van, amely egymásnak sokszor ellentmondani látszó törvények szabályozása alatt működik. Vissza