Egy a valóság, s ezer a ruhája I.

Előszó

Győrbe utaztam Budapestről. Amint a Keleti-pályaudvar színes forgatagában igyekeztem a vonathoz, egy mondatfoszlány ütötte meg a fülemet: „apu, mit kell csinálni ahhoz, hogy ilyen szép villanymozdonyt építhessen valaki?" Hátrafordulva megtaláltam a hang tulajdonosát. Egy tízéves forma kisfiú a papája kezébe kapaszkodva kapkodta lábait és közben szüntelenül ostromolta kérdéseivel.
A sors úgy hozta, hogy Győrig útitársak lettünk. Zsolt - így hívták - hosszan időzött az első kérdésnél. Láthatóan izgatta, hogyan jut el valaki addig, míg ilyen szép, hatalmas és erős villanymozdonyokat csinálhat. Apuka, aki sokat érthetett a villanymozdonyokhoz, hosszan fejtegette Zsoltnak, mennyit kell egy őfajta kicsi embernek tanulni ahhoz, hogy nagy emberré válhassék, akár villanymozdony-tervezővé, -építővé. . . A magyarázatoknak az volt az eredménye, hogy még ezt is, még azt is meg kell tanulni - szüntelenül, végeérhetetlent állandóan csak tanulni és tanulni kell. . . Nem tudom ma sem, hogy Zsolt milyen tanuló volt, szeretett-e egyáltalán tanulni.
Egy azonban bizonyos: már Bicske felé elég csalódottnak látszott - talán már el is döntötte magában, hogy sohasem fog villanymozdonyt csinálni, ha ehhez szüntelenül csak tanulni kell. Szerettem volna ott, már akkor megvigasztalni őt, elmondani neki, hogy egyáltalán nem ilyen sötét a helyzet De féltem. Megvallom, féltem, hogy édesapja nem fog örülni, ha beleszólok a beszélgetésbe. Én sem szeretem, ha más teszi ezt velem. Így azóta is vártam az alkalomra, hogy Zsoltnak és minden izgatottan kérdező gyermeknek üzenhessek. Kedves Zsolt! Ahhoz, hogy az ember ne a természetnek kiszolgáltatott, ázó, fázó és félő ősember maradjon, először is nagyon kíváncsinak kellett lennie. Szüntelenül kérdéseket kellett feltennie a természetnek. Hogyan? - kérdezheted most tőlem. Nagyon sokféleképpen. A természet kifaggatásának legegyszerűbb módja, ha alaposan megfigyelünk mindent, ami a környezetünkben történik. Ez érdekes és roppant szórakoztató dolog, de még nem minden. Az okos ember, amikor megfigyel valamit, már gondolkodik is egyidejűleg. Vissza