Nemzetközi adósságproblémák

Előszó

A nyolcvanas évek végén az ezerötszáz milliárd dolláros nagyságrendet közelítő külföldi adósság a fejlődő és a szocialista országok első számú gazdasági-politikai gondjai közé emelkedett. A két országcsoportban a számos eltérő vonás és a probléma súlyosságának különbsége ellenére a tartozások egyformán válság formájában kerültek az érdeklődés homlokterébe. Az adósságprobléma súlyossága az 1981-es lengyel és az 1982-es mexikói fizetésképtelenséget követően hirtelen vált nyilvánvalóvá, és rövid idő alatt felszínre tárta az érintett országok belgazdasági és belpolitikai gyengeségeit, a rugalmasság és újítási képesség nagyfokú hiányát. A hitelélet piacának fordulatát, a kínálat túlsúlyát felváltó és azóta is tartó túlkeresletet a nemzetközi gazdasági-pénzügyi rendszer fő szereplői közül a hitelező pénzintézetek és kormányok is válságként élték meg. A kölcsönadók tárgyalási pozíciói lassan változtak, és a kölcsönös alkalmazkodás és áldozatvállalás elvének elfogadása csaknem egy évtizedet vett igénybe. A 80-as évek végétől azonban nő az adósok és a hitelezők hajlama arra, hogy egymás érdekeit megértve és tiszteletben tartva jussanak kompromisszumra. A kölcsönös megértés és az együttműködési igény nélkülözhetetlen az egyedüli megnyugtató reális megoldáshoz, a magas szintű adósságokkal együtt élni képes és azokat állandó válság nélkül kezelni tudó világ kialakításához. A kérdés nyugvópontra jutását nehezíti az, hogy az adós országokban a belső elosztási viszonyok változása nélkül a hitelezők által elvárt alkalmazkodás a politikai hatalomtól távol lévő rétegek számára nagy életszínvonal csökkenést hozhat.
A nagyfokú érdekeltérések és az érintett országok tömegeinek egyre romló életszínvonala miatt igen elterjedt a nemzetközi adósságprobléma érzelmi alapú megközelítése. Ez abból a szempontból helyeselhető is, hogy világméretű nehézségeket valóban nem lehet az emberek sorsa iránt érzett felelősség és aggodalom nélkül vizsgálni. Ugyanakkor az érzelmi alap kizárólagos jogosultságának hangsúlyozása könnyen vezethet túlzó megállapításokra, melyek azután negatívan hatnak vissza a probléma kezelésének hatékonyságára. Ezért a szakszerű megközelítés, az összefüggések feltárása nem a szenvedések feltárásának rideg, technokrata ellenpólusa, hanem szükségszerű megalapozója, kiegészítője és alátámasztója. Vissza