Szedjétek össze a maradékot

Előszó

Előszót írni általában a legkevésbbé értelmes feladat. Minden mű magáért beszél és vagy fölösleges, vagy káros dolog előre befolyásolni akarni azokat, akiket érdekel az, amit a könyv írója mond el. Mégis az a ritka eset adódott most számomra, hogy ehhez a könyvhöz előszót írnom nemcsak szubjektív öröm, hanem tárgyi értelmét is látom.
Érzelmileg azért esik jól Kádár Imre barátom könyvéhez a magam szavát hozzátenni, mert régen vártam már ezt az alázatos és őszinte hangot az élet egyik legnehezebb kérdésében, a zsidókérdésben. Magamat is állandóan foglalkoztatott a „zsidók titka", s 1938 húsvétja után egy előadásban és prédikációban elmondtam azt, amit akkor a zsidókérdés evangéliumi megvilágítása szempontjából fi rám bízott református gyülekezet számára el kellett mondani. Eszembe se jutott azt a két beszédet nyomtatásiban kiadni, de a kérdés körül még a komoly keresztyén emberek között is olyan nyomorúságos zavar volt, hogy legalább annyi világossággal, amennyit Isten az Ige által nekem adott, szolgálnom kellett szélesebb körben is. Azóta állandóan birkóznom kell ezzel a nehéz kérdéssel. Súlyossá tette a dolgot, hogy a világ vadul kavargó áramlatai az Istenre figyelő csendes lelkületet még az egyház igazi tagjainál is sokszor megzavarták, viszont a zsidószármazású keresztyén emberek sem voltak abban a lelkiállapotban, hogy velük súlyos félreértés veszélye nélkül a zsidókérdés valóságos kérdés-voltáról nyugodtan beszélni lehetett volna. Vissza