Talajok dinamikus ágyazási együtthatóinak meghatározása

Előszó

A talajfizikai jellemzők meghatározása a szokásos laboratóriumi módszerek ismeretében - leszámitva a vizsgálatok megbízhatóságának mértékét - általában nem okoz problémát. A talajfizikai jellemzők ismeretében lehet meghatározni azokat a tényezőket, amelyek a talaj és épitmény kölcsönhatásának tulajdonságait képviselik, statikus igénybevételek esetén. Jelentős számban fordulnak azonban elő olyan feladatok, amikor a talaj és felépítmény kölcsönhatását a terhelések időbeli változásának meghatározott jelenségei szabályozzák illetve befolyásolják, vagyis olyan jellemzők ismerete is szükségessé válik, amelyekre egyszerű statikus igénybevétel esetén szükség nincsen. Természetes, hogy az időben változó erőhatások által előálló jelenségek leírását első próbálkozásként a statikus alapon nyert ismeretek felhasználásával kísérelték meg. Még a mai napig is érvényben van az a szabványelőirás, amely a dinamikus és statikus jellemzők között egyszerű összefüggések feltételezését engedi meg és a tervezés ezt az igen egyszerű módot használja, függetlenül attól, hogy több esetben az igy megépült objektumok nem feleltek meg a célnak és utólagos módositásokra volt szükség, sőt nem egyszer bírósági eljárás követte az egyébként helyes tervezés és a nem megfelelően viselkedő műtárgy vizsgálata nyomán előálló helyzetet. Szeretnénk itt rámutatni először arra a tényre, amely a tervezés helyzetét igen kedvezőtlenül befolyásolja. Ismeretes a méretezésnél az a szokás, hogy bizonytalan alapadatok esetén a kiadódó mennyiségeket a biztonság javára tett elhanyagolások feltételezése utján állapítják meg, igy kerülve el a bizonytalan adatok erős szórásából eredő pontatlanság káros következményeit. Statikus erőhatások esetén e művelet rendszerint abban nyilvánul meg, hogy a terheket, hatásokat nagyobbra választjuk, az anyag illetve szerkezet teherbírását pedig alacsonyabbra s igy - még teljes mértékben kihasznált teherbírás esetén is - több kevesebb, számítással nem követhető, de feltétlenül létező tartalék biztosítja a műtárgy megfelelő viselkedését. A dinamikus erőhatásokkal szembeni méretezésnél azonban ez az eljárás általában nem követhető. Itt ugyanis nem szabható meg egy olyan határállapot, mely alatt a műtárgy tönkremegy, de amely felett a műtárgy megfelel. A dinamikus méretezés egyik lényeges része a ráhangolás, rezonancia elkerülése, vagyis a méretezésnél egy veszélyesnek minősített pont, helyesebben sáv alatt és felett viselkedik a műtárgy megfelelően, de a sávban benne nem. Vissza