Előszó
A szülészet a szélesebb értelemben vett nőgyógyászat része. Tanulmányozza a nő szervezetében azokat az elváltozásokat, amelyeket a terhesség, a szülés és a gyermekágy élettani körülmények között hoz létre, a gyógyító eljárásokat, amelyek a szaporodási folyamat szövődményei esetén válnak szükségessé, végül azokat a módszereket, amelyekkel ezek a szövődmények megelőzhetők.
Az a törekvés, hogy a terhesnek, ill. a szülőnőnek segítségére siessünk és megkönnyítsük a terhesség viselését, ill., hogy enyhítsünk a szüléssel együtt - járó szenvedésén, egészen természetes. Nem véletlen tehát, hogy a szülészet, ill. a szülészkedés nyomait megtaláljuk az emberi történelem legrégibb időszakaiban is.
Időszámításunk előtt több mint 2000 évvel már találunk feljegyzéseket a terhesség felismeréséről, a vetélésről, az ikerszülésről, a köldökzsinór átvágásáról. Ezekben az időkben és még évezredeken át a szülészeti segítségnyújtást a nők végezték, a férfiakat teljesen kizárták a szülésnél való közreműködésből. Társnőiknek a szülésen átesett nők adtak tanácsot, nyújtottak segítséget. Később egyesek ezt a segítségnyújtást mesterségükké fejlesztették. így jelentek meg az orvostudomány történelmében a bábák. Hosszú ideig egyedül ők szerepeltek a szüléseknél, és működésük elsősorban babonás, vallásos, misztikus jellegű volt. Ilyen körülmények között érthető, hogy az orvostudományok gyakorlati ágai közül a szülészet indult fejlődésnek legkésőbb.
Európában először a rabszolgatársadalom kialakulása idején virágzott fel az orvostudomány, előbb a görög, majd a római birodalomban. Az orvostudomány fellendülése a szülészetet is elindította fejlődése útján. A szülésnél természetesen még ekkor is a bábák segédkeztek, és csak olykor, súlyos szövődmények esetén, amikor a magzat feldarabolását kellett elvégezni, vették igénybe férfi "orvosok", sebészek segítségét.
A görög orvosok már sok mindent tudtak a terhességről és a szülésről. Közöttük a legnagyobb, Hippokrátész már meg tudta különböztetni a különböző fekvéseket, ismerte a havivérzés rendellenességeit, a terhesség egyes jeleit, a ma is használatos szülészeti műtétek közül a fejrefordítást, a méhszájtágítást és a lepényleválasztást.
Vissza