Parfois j'en réve

Előszó

Ezeket a lapokat nem akartam megírni, puszta létük annyira aránytalannak tűnt egy régi, banális cselekedettel: egy deportált orvos segítségnyújtása bajba jutott bajtársainak. Ám számomra igen kedves bajtársaim megjegyezték, hogy cselekedetem Allachban egy eseménysorozat megindítójává vált, és ez a váratlan és csodálatos együttes nem képezheti kizárólagos tulajdonomat. Tekintettel lefolyására és nemzetközi kihatására,nincs jogom, hogy magamban tartsam. Tudtul kell adnom a táborok világának miután az események láncolata cselekedetem keretében indult meg. Tehát a táborok volt lakóinak joguk van ezek ismeretére. De volt még egy ennél is fontosabb okom: az a kötelezettségem, hogy szeretett magyar nővéreimnek kifejezzem csodálatomat és hálámat, amiért életem egyik legszebb örömével ajándékoztak meg. írom tehát e sorokat. Annak ellenére, hogy zavart az a körülmény, hogy egyes megnyilvánulásaim egocentrikusak. Ezekért elnézést kérek, de beismerem őket álszerénység nélkül. Az olvasó ebben a tanuságtételben ne annyira egy deportált orvos meghatott vallomását lássa, akit elragadtak a szolidaritás érzelmei, és aki az őseitől örökölt orvosi etika szabályait követte, mint inkább a deportált magyar asszonyok egy csoportjának csodálatraméltó magatartását, melyet csak azok az asszonyok érthetnek meg, akik ismerték a náci poklot. Ezek az asszonyok harminc éven át elképzelhetetlen kitartással kutattak és hálájukat végtelen nagylelkűséggel fejezték ki. Legyenek áldottak és ezek a sorok az ő érdemeiket dicsérjék! Vissza