Az Ötödik pecsét - egy filmhatás-vizsgálat tükrében

Előszó

Részlet a könyvből:
"1976. augusztusában több mint másfél hónappal az Ötödik pecsét című film bemutatása előtt részese lehettem a filmről tartott többórás kerekasztal-beszélgetésnek. Filozófus, történész, író és publicista társaimmal együtt ugyan tudtuk, hogy reagálásunkat utóbb össze lehet vetni a kritikusokéival, de minthogy időben előttük jártunk, véleményünk kialakításában az övékére, ha akartunk volna, akkor sem támaszkodhattunk. Azt is tudtuk, hogy mind a magunk, mind a kritikusok reagálásait össze lehet majd mérni a nézőkéivel - alkalmi beszélgetések, társasági eszmecserék keretében.
Arra azonban egyikünk sem gondolt, hogy e kerekasztal - a Filmtudományi Intézet Szociológiai Csoportja jóvoltából - egyúttal a vita egyik résztvevőjének irányításával folytatandó hatásvizsgálat beindításának lesz a kiváltója, ami lehetővé fogja tenni a nézők reakciójának a pontosabb megismerését.
Szakmám miatt - a vita anyagának sajtó alá rendezése közben - engem kértek fel a hatásvizsgálat megtervezésére és eredményeinek kiértékelésére. Minthogy ekkor már határozottan elköteleztem magam abban, hogy mit jelent nekem a film, ami természetesen a vizsgálat kérdéseinek (tételeinek) összeállításában is befolyásolt, elöljáróban kívánatos összegezni a vita főbb témáit és ismertetni mindazt, amit kifejtettem. Ez egyszersmind adalék a film hatásáról egy nézőre - aki történetesen pszichológus.
A vita - amely szükségképpen helyenként jelentősen lerövidítve jelent meg a Filmkultúra 1976/5. számában - fő témái az alábbiak voltak: milyen következményei vannak annak, hogy a film, miként irodalmi alapanyaga is, morális példázat?,mennyiben beszélhetünk a film hitelességéről?, milyen választási alternatívákat kínál a film?, a népnek milyen értelmezése olvasható ki a filmből?, milyen árat jogos és lehet kérni, illetve fizetni a túlélésért?, mekkora az ember tűrőképessége?
E problémákhoz kapcsolódva a vita közben és a magnóról átírt szöveg átfésülése során tudatosítottam magamban a film hatásának bizonyos elemeit és értelmeztem azokat - csekély stiláris változtatással - a következőképpen: ha a néző bemegy a moziba, nem elsősorban azért teszi, hogy számonkérje Sánta világát. Elismerem, hogy egy bizonyos körnek a tagjai - mi is ilyenek vagyunk - nem tudjuk ezt az igényünket levetkőzni, de próbáljuk meg. Azáltal, hogy egy morális példázat alakjai személyes valóságban, hús-vér figurákként jelennek meg, az írott betűhöz képest ingerlőbben és közvetlenebbül hatnak. Parancsoló kényszert érzek feltenni a kérdést, hogy vajon én, a néző, aki itt ülök, melyik szerephez vagyok közelebb, melyik választásához közeledem, melyik viselkedését, vagy ha akarjuk vitastílusát, akárcsak szavai formális rendjét vallom inkább magaménak vagy utasítom el." Vissza