A Csaba-monda és a székely hunhagyomány

Előszó

Részlet a könyvből:

A középkori magyar krónikák legnagyobb része a magyarok története előtt a hunok történetét adja, mint a magyarok őseinek történetét. Hogy jöttek erre a gondolatra, mire támaszkodtak e hitükben krónikásaink, - ez volt az a kérdés, amely tudósaink egész sorát foglalkoztatta.
A nagy harc, amely a magyar hun-monda eredete körül a mult század ötvenes éveiben kitört, - mondhatnók: a harc Attila kincséért, - hat évtized multán nyugvópontra jutott. Ha összegezzük a küzdelem eredményeit, látjuk, hogy a régi elmélet hivei, Wenzel Gusztáv, Toldy Ferenc, Szabó Károly, akik a hun-mondát ősi magyar hagyománynak tekintették, már a küzdelem első szakában az egész vonalon vereséget szenvedtek s a harc azóta inkább csak a körül forgott, hogy van-e a magyar hun-mondának egyáltalán népi gyökere, élt-e egyáltalában a nép ajakán, nem puszta könyv-monda-e, melyet tudós kölcsönzésekből csak a krónikások fantáziája rótt egybe? Tudósaink egyik csoportja, javarészt történészek és irodalomtörténészek, ezt az utóbbi álláspontot foglalták el: Hunfalvy Pál, Marczali Henrik, Riedl Frigyes idevágó nézetei a fődolgokban megegyeznek, csak egyes árnyalatokban és bizonyitásmódjukban különböznek. De még ők is kénytelenek voltak elismerni, hogy a magyar hun-monda némely részei szájhagyományon alapulnak. Igy Marczali Csabát mythikus alaknak tartja, Riedl pedig Detréről úgy vélekedik, hogy még a XV. század végén is élhetett a nép ajkán, nem ugyan, mint mondai hős, hanem csak mint mesebeli király. Vissza