A keresztény egyház története III.

Előszó

BEVEZETÉS: AZ EGYHÁZ ÉS A RÓMAI BIRODALOM MEGSZŰNÉSE

Az Egyház két kor határvonalán. A két kor egymástói térő jegyei. A Római Birodalom összeomlása; az ehhez fűződő vélemények. A Birodalom mint megszűnte után is századokon át továbbható tényező. A keleti császárság új jellemvonásai. Az Egyház a megváltozott helyzet erői között. A pápai főhatalom további alakulása. A kor történetírói tárgyalásának forrásai.

A kereszténység a császári üldözés korában terjedt el a Római Birodalom egész területén s lett minden elnyomatási kísérlet ellenére leküzdhetetlen, többé már el nem hanyagolható tényezővé. Az egyházatyák korában belsőleg is kiépült, eszmei tartalmát rendszerbe öntötte s a szabadság levegőjén nemcsak megizmosodott, hanem hatalmas lépéseket tett abban az irányban is, hogy a kereszténnyé lett világ intézményeinek, társadalmi berendezésének és művelődésének legmélyebb alapja, legfőbb irányítója, Európa arculatának végső kialakítója legyen.
A középkornak az a derékszaka, amelynek ismertetésére ez a kötet vállalkozik, ennek az utóbbi törekvésnek teljesebb kibontakozását jelenti.
A Nyugatrómai Birodalom kimúlt, hatalmát részben a mindinkább keleti formákat öltő, önkényességbe, és üres pompaszeretetbe süppedt Bizánc örökölte, részben pedig azok a friss, barbár népek, főleg germánok, amelyek az egykori világbirodalom egy-egy darabját ragadták magukhoz s új államokat és kultúrákat építettek az antik világ romjain. Közülük egyesek, mint a frankok s az angolszászok, hatalmas leendő birodalmak alapját rakták le, mások az idők folyamán felmorzsolódtak, mint a gótok és longobárdok, s öntudatlanul is más, fejlődésképesebb államalakulatok számára hordták össze az építőköveket. Vissza