Kapu 1999/1.

Előszó

Kedves Olvasó!
Van Kapu. Szerényebb, kisebb, csúnyább, de a miénk. Összedugtuk maradék fejünket, hogy mit lehetne csinálni. Azt, amit ez az ország. Összehúztuk a nadrágszíjat. Elbúcsúztunk néhány kollégától, s a megmaradt emberek több munkát vállalnak. Kevesebb pénzért. Lemondtunk a színes oldalakról. Gondolom, idáig sem a címlap miatt vették folyóiratunkat. Talán feltűnőbb lesz lapunk a színes magazinok között az újságárusoknál. Most már minden színes, csak az életünk nem. Lehet, hogy most visszafelé haladunk, a vége felé jutunk... a kezdetekhez. Érdekes jelkép, avagy mementó, hogy így nézett ki a Kapu tíz évvel ezelőtt is... a rendszerváltáskor. Netán most is egy rendszerváltás történik?
Természetesen változik a lap struktúrája is. Az Interjú-riport-dokumentum rovatot bővítjük mások kárára. Egyre több valóságfeltáró anyagot szeretnénk publikálni. Úgy érzem igény van rá. Nincs már jóformán olyan magyar orgánum, ahol helyet kapnának az igényes, oknyomozó riportok, szociográfiák, tanulmányok. Mindenütt a bulvár, mely igénytelenségre, felszínes csámcsogásra neveli az olvasót. A magyar irodalom hagyományait szeretnénk megőrizni és folytatni. Hogy kevesebb a riport, ennek nem csak a kultúra fogyasztásának megváltozása az oka. A szociografikus vagy oknyomozó riport nagyon drága műfaj. Nem lehet összecsapni egy-két nap alatt. Utazás, szállodai költség, sok-sok idő stb. A régi szép nyolcvanas évek idején, midőn az Új Tükörnél dolgoztam, volt hogy hetekre-hónapokra eltűntem, míg elkészültem egy riportsorozattal. Fizették az útiköltségeimet, a szállodaszámlákat, napidíjat, stb. A költség nem számított, a lényeg az volt, hogy elkészüljön a tényfeltáró riport. Úgy tűnik, találtunk szponzorokat, hogy támogassuk a valóságfeltáró, oknyomozó írásokat, s azokat mi megjelentetjük. Meglátjuk, hogy milyen piaca vagy igénye lesz ennek az elképzelésünknek. Többek között felhívom figyelmüket e számunk fő anyagára is, amit Erdélyi István írt a kamatrabokról.
Vissza