Előszó
Részlet a könyvből:
A falusi kis temetőben már zöldülésnek indultak a sirok és bokrok. A rügyekkel kacérul enyelgett a tavaszi, enyhe napsugár.
Huszonhat évének könnyű terhével sétált Dr. Astor orvos. Alig birt szilaj jókedvével. Még a sirokat is mosolyogva nézte.
A faluból kihallatszott a vasárnapdélelötti harangszó a temető végén levő vasúti állomásról pedig ideverődött a teherkocsikat rendező fékezők fütyölése, egymáshoz ütődő vagonok csattanása.
Astor orvos olvasgatta a sírfeliratokat és egy öreg fenyőfa mögött megtalálta hivatali elődjének, az elhalt öreg falusi orvosnak, sirját is. Leült a szembenlevő padra és rágyújtott egy cigarettára.
A tavaszi levegő bóditó ereje, az egyiptomi cigaretta ópiuma a komoly sirkövet, - képzeletében, - nevető fejfává változtatta és vígan kezdett beszélgetni öreg kollégájának szellemével.
- Lássa, öregem, azért jutott ide, mert nem ismerte a modern orvosi felfedezéseket.
A fejfa mintha mosolygott volna és a sirról egy petikebogárka szállt el és ez zümmögte Astor orvos fülébe a sirontuli üzenetet
- Rossz a diagnózis, öcsém. A vér, az egészséges vér fogyott ki belőlem és ez juttatott ide.
- Ha ismerte volna colléga bácsi Dr. Roussel genfi orvos vérátömlesztő, világhíres készülékét, régi rossz vérét uj, egészséges vérrel pótolhatta volna, hiszen mennyi bikanyakú, vérmes parasztlegény van a faluban. Ha ezeknek felesleges vérét átvezette volna saját szervezetébe, azokat egy későbbi gutaütéstől, önmagát pedig a haláltól mentette volna meg.
A petikebogár gúnyosan kezdett zümmögni, azonban az állomásra siető pékinas sípolása megzavarta a falusi „mult" és "jövő" beszélgetését.
Vissza