Volt egyszer egy múzeumi baráti kör

Előszó

Múzeumi Baráti Körünkhöz hasonló szellemi műhely volt a Lonovics József főispán által 1885-ben megalakított Csanádvármegyei Régészeti és Történeti Társaság, amely a honfoglalás millenniuma alkalmából múzeumot kívánt létesíteni, régészeti ásatásokat tervezett és megyei monográfiát íratott. Ha minden elgondolásukat nem is sikerült megvalósítaniuk, mégis maradandót alkottak. 1935-ben újjáalakult a régészeti társaság, ásatásokat kezdeményeztek, és helytörténeti kutatásokat folytattak. A második világháború alatt a volt DMKE internátusban méltó módon elhelyezték a muzeális gyűjteményt.
1947-ben városunkért aggódó értelmiségiek létrehozták a József Attila Irodalmi és Művészeti Társaságot. Klubtermet alakítottak ki, ahol naponta összejöhettek. Előfizettek tizennégy irodalmi és művészeti folyóiratra. Rendezvényeik alkalmával a vármegyeház díszterme zsúfolásig megtelt. A kiválóan működő társaságot belügyminiszteri rendelettel számolták föl.
1952-53-ban a József Attila Múzeum igazgatójaként Péter László megalakította az ún. múzeumbizottságot, tagjaiban fölkeltette a város történeti, irodalmi és néprajzi hagyományai iránti érdeklődést.
Szellemi életünk újabb kohója a Juhász Gyula Irodalmi Kör lett. A művelődési ház szakköreként tevékenykedtek. Marosvidék címmel irodalmi, művészeti folyóiratot is indítottak. A kör sem kerülhette el sorsát, lapjukat betiltották; de a Hóvirág cukrászda sarokasztalánál szellemi életünk legjobbjai hetente két alkalommal összejöttek, hogy egy szimpla fekete mellett, félbetört cigarettát szíva sziporkázó szellemességgel vitassák meg a város és az ország ezer baját. Magukat „makói ENSZ"-nek nevezték, mondván, ők is mindenről beszélnek, de minden marad a régiben.
1964. december 1-jén - egy hónappal a makói múzeum élére történt kinevezésekor - Tóth Ferenc a Múzeumi Baráti Kör megalakításakor az alábbi bizakodó szavakkal kezdte mondandóját: „Múzeumunk fiatal intézmény, szinte valamennyien ott voltunk születésénél, együtt aggódtunk eljövendő, bizonytalan sorsán. Többször konzíliumot tartottak fölötte, de azóta mégis kiderült, hogy nem a csecsemő volt életképtelen, hanem a felső megítélés bizonyult tévesnek, és a meggyötört, makacs halott újból él." - Raffai István újságírónak másnap Lesz Makón múzeumi élet címmel jelent meg a beszámolója. Vissza