A földreform mérlege

Előszó

Tisztelt Hallgatóim! Az elmúlt napokban több ízben is szokatlan jelenségre figyelt fel a főváros gondoktól gyötört népe. A Kossuth Lajos-tér nagy forgalmát, a Budáról Pestre kígyózó emberáradatot különös menet tartóztatta fel. Zászlók, táblák alatt négyes sorokban férfiak, nők, öregek és fiatalok meneteltek, a fővárosi szemnek idegen, szegényparaszti öltözékben. Nem gyöngyösbokrétás menet volt ez, nem a falu hazug ünnepi arculata, amelyen korábban olyan kedvtelve pihent az úri tekintet. Elszánt, konok paraszti arcok meredtek a szembejövőkre, s ha némák maradtak volna is, látni lehetett, hogy nem a gondtalanság és szórakozásvágy hozta őket Budapestre.
Száz-kétszáz kilométeres távolságokról kerekedtek fel ezek a népes csoportok, vállalva a mostani utazás viszontagságait és minden gyötrelmét. Belső szorongás és az elkeseredés hajtotta fel őket, hiszen minden reményük, életük értelme forog ismét a kockán: veszélyben a föld. A földesurak ismét kinyújtották kezüket a föld után, az után a föld után, melyet ha ezer év óta bírtak is, e nép szemében annak soha nem urai, hanem csak bitorlói voltak. Mert e nép jogérzéke nem csiszolódott Werbőczy Tripartitumán, nem finomult a Btk-n, a rendi, nemesi és liberális polgári jogalkotás úgyszólván semmi nyomot nem hagyott benne. De azért a népnek is van jogérzéke, felfogása a jogosról és a jogtalanról, ha ezt eddig nem is kodifikálták törvénybe. A földtulajdonról a mi népünk úgy vélekedik, hogy jogos az, ha a föld azé, aki megműveli. És nem jogosan, hanem jogtalanul bírja a földet az, aki azt nem dolgozza, hanem mással művelteti. Vissza