Kivételes hatalom és rögtönbiráskodás a Horthy uralom alatt

Előszó

Az 1914-ben kitört világháború már hosszú évekre előrevetette árnyékát. Csupán a meddő, mert társadalmunk fejlődését nem szolgáló közjogi viták szűk keretei között kialakult és szándékosan vakságban tartott magyar közvélemény nem látta : mi történik körülötte. Országgyűlésünknek már a múlt század végén kezdődött véderővitáiból csak a nemzetiszínű tiszti kardbejt vagy a magyar vezényleti nyelv ragadta meg a képzelőtehetségét. Milyen kevesen voltak, akik messzebb láttak! Pedig a háborúra való készülődés jeleit már a hályogos szeműeknek is látniok kellett volna, a süketeknek is hallanick.
A háborúra való felkészülésnek egyik ilyen kiáltó jele volt az 1912. évi LXIII. törvénycikk »a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről.« Ez a törvény a kormányt háború esetére kivételes hatalommal ruházta fel. Hogy mi mindenre jogosította fel a kormányt ez a kivételes hatalom, arra most nem térek ki, mert annak ismertetése e füzet céljain kívül esik. De igenis ki kell térnem azokra a körülményekre, amelyek között ez az 1912 : LXIII. tc., valamint az ezzel összefüggő 1912 : XXXII. (a katonai bűnvádi perrendtartásról szóló) és 1912 : XXXIII. (a honvédségi bűnvádi perrendtartásról szóló) törvények megszülettek.
Remélhetőleg nem sokáig kell várnunk, amikor majd arra hivatott toll meg fogja írni hazánk utolsó félévszázadának szomorú, de rendkívül tanulságos történetét. Annak történetét, hogyan rohant feltartózhatatlanul a vesztébe egy jobb sorsra érdemes nép vezetőinek önző osztályuralmi politikája következtében. »A törvényeket akként kell alkalmazni, - mondotta Töreky 1925-ben büntetőtörvényszéki elnöki székfoglalójában - hogy a vezetésre predesztinált rétegek védve legyenek a feltörekvő osztályokkal szemben.« Ennek a vezetésre predesztinált rétegnek a fentebb idézett törvények alkotása idején Tisza István volt a predesztinált vezére. Vissza