Előszó
Pár évvel ezelőtt akkori szentséges Atyánk, XI. Pius pápa, egy magyar zarándokcsoporthoz szólva említést tett egy kapucinus laikus testvérről, akit csak nem rég iktatott legfőbb apostoli...
Tovább
Előszó
Pár évvel ezelőtt akkori szentséges Atyánk, XI. Pius pápa, egy magyar zarándokcsoporthoz szólva említést tett egy kapucinus laikus testvérről, akit csak nem rég iktatott legfőbb apostoli tekintélyével a szentek sorába. A zarándokokat, akik között természetesen különböző nemű, korú és állásbeli emberek voltak, arra buzdította, hogy kövessék ezt az egyszerű, alázatos szerzetes szentet. Nem azt mondom, hogy utánozzátok, - magyarázta azután szavait - hanem hogy kövessétek. Nem élhet ugyanis mindenki olyan életformák között, mint ő; de a maga helyén, a saját életviszonyai között kiki szentté lehet, ha az ő példáján okulva, lelkesedve, hűségesen, önmegtagadóan és áldozatosan törekszik szolgálni Isteni.
Az az ifjú szerzetes, akiről e könyv szól, egy kontemplatív rendnek tagja volt: távol a világ zajától az imádság és hősies önmegtagadás életét élte. Hogy ez az életmód magában véve is mennyire értékes az emberiség javára, arról leghitelesebben tanúskodnak ugyanazon szentséges Atyánknak következő szavai:
„Azok, akik a folytonos imádság és vezeklés életét vállalták, nélkülözhetetlenebbek az Egyház gyarapodására és az emberi nem üdvösségére, mint azok, akik a Családatya földjén dolgoznak, mert ha Isten kegyelmeinek az a bősége, melyet az égből leesdenek, nem harmatozná be a mezőt, az apostoli munkások csak kevés gyümölcsét szednék fáradozásuknak. (Umbratilem remotamque. Acta Apóst. Sedis, 1924. p. 389.)
Vissza