Harc a föld népéért

Előszó

A háboru, a forradalom, a kommün után 1920 augusztusában ürítették ki a szerbek a Tisza-Maros szögét, az ország kétharmada megszállás alatt senyvedett, a csonka részen kifosztott, kétségbeesett emberek, senki se tudta mi van, mi lesz, a pénz napról-napra értéktelenebb, a tisztviselők felhős arccal meredtek egymásra az elnéptelenedett hivatalokban. A háború alatt nem éreztem soha a megsemmisülésnek, az ország összeomlásának ezt a tragikus szomorúságát, mint ama trianoni napokban, mikor ráparancsoltak a magyar kormányra, hogy a békediktátumot pedig fogadja el, s próbáljon meg élni a meghagyott csonkon, ugy, ahogy tud. Idegen tisztek autóztak a kis országban, elrejtett fegyver után kutatva, ott állt meztelenül, megkötözve a kinpadon a magyar, ellepték a darazsak, a legyek, s még panaszkodnia sem volt szabad... Ekkor hagytam el a hivatalt, hogy a politika terén szolgáljam a magyar népet. Pártot nem kerestem, minden párt felvette velem a harcot. Magam csináltam meg a magam pártját. „Földmivesek és munkások pártja". Ez volt a neve. Elgondolásom az volt, hogy a magyar földművelő nép, az ország lakosságának 85 százaléka, ezt a fundamentumot kell megerősíteni. Ezt kell földhöz, joghoz, szociális megelégedéshez juttatni. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor is igy akarták. A nyugati nemzeteknek is ez a gondolat az evangéliumuk, ez tette őket naggyá, gazdaggá, boldoggá. Vissza