Erdők, hegyek sportjai

Előszó

Kedves Olvasó! Még a könyv szerkesztése idején kérte meg Skerletz Ivánt, a Magyar Tájfutó Szövetség 26 éve hivatalban lévő főtitkárát Dosek Ágoston ennek az előszónak a megírására. A sportban is irodalmi igényességgel író főtitkár betegágyához kényszerítve egyik napról a másikra halogatta a munkát...
Lenyűgöző és hibátlan körmondatait, szokatlan és eredeti gondolatait, furcsának tűnő, de emberi üzeneteit nem olvashatjuk már. Nem tudom, mit írt volna ezen a helyen, mivel 10- 15 éve mondogatta, hogy összefogóan kellene írni a természet sportjairól. Sőt, egy külön szövetséget is álmodott számukra. Hiszen mindazon sportágak, amelyek a természetben találnak otthonra, egy családba tartoznak: sportlétesítményük a világ legcsodálatosabb, legtökéletesebb, legnagyobb, legegészségesebb, legváltozatosabb és legkihasználatlanabb sportstadionja. S ezért a befogadásért a sportolók legtöbbször érzik és tudják, hogy mivel tartoznak a házigazdának, a természetes környezetnek.
Tudjuk, hogy a kezdet kezdetén a sport története is a természetben indult. Az ember igyekezett magát alkalmassá tenni a vadászatra, a harcra: védekezésre és támadásra. Az életben maradásért futott, úszott, evezett, növelte kitartását, azaz állóképességét. Mindezt a természetben tette, ahol segítséget kapott: ennivalót, szállást, otthont és magát a küzdőteret, mondhatni a sportpályát. A folytatás évezredeiben, az általunk jobban ismert évszázadaiban t a sporttevékenység gyakori helyszíne a természeti környezet maradt. Mégis, mára az Értelmező Szótár szerint is a „sportlétesítmény - fn. hiv. sajtó - a sport céljait szolgáló létesítmény, épület." Ezért most egy rövid részlet következik Skerletz Iván 1983-ban, a TF Sportszervezői Szakán írt szakdolgozatából!

A természeti környezet, mint sportlétesítmény!
A fenti alcím evidencia. Hiszen oly sokan, oly sokszor sportolnak a környezetben, hogy ezt hangsúlyozni szinte felesleges. Az lenne furcsa, ha a nap mint nap tapasztaltak nem az ellenkezőt bizonyítanák Mert a fedett lovarda sportlétesítmény, de egy lovaglóösvény nem; vagy például kitűnő sportlétesítmény egy ugrótorony az ejtőernyősöknek, de egy sárkányrepülésre engedélyezett, megfelelő információrendszerrel ellátott hely (pl. Budapesten az Újlaki-hegy) az már nem az, mert hiányzik az „ építés " megszokott megjelenési formája. És a sort lehetne folytatni kevésbé szélsőséges esetekkel. Például a tájfutás szempontjából a térkép létrejötte előtt a terület alkalmatlan volt e sportág űzésére, mivel hiányzott a feltétel. A térkép elkészültével évi több ezer darab fogyott el, tehát ennyien használták sportlétesítményként, anélkül, hogy a legkisebb változás is bekövetkezett volna a terepen. A jövőben még inkább megfigyelhető lesz, főként az un. szabadidősportágak között a természeti környezetben folyó sportolás, ami egyúttal válasz is a visszafordíthatatlan urbanizálódásra. Vissza