Nemzeti történetírásunk téves útjai

Előszó

1928 december havában fejeztem be nagy művemet: A magyar nemzet története, 884-1922. Kilenc kötet, 500 ív. Húsz évig dolgoztam művemen. Azért ily hosszú ideig, mert én nemcsak megírtam hazánk történetét; hanem minden eddig megjelent, számbavehető mű tévedéseit helyreigazítottam, bűneit ostoroztam, Mikor a kiadás érdekében lépéseimet megtenni akartam, akkor jelent meg Hóman-Szekfű „Magyar történet" című mű I. és IV. kötete, 1929 végén az V-ik, 1930-ban a Il-ik és 1931-ben a VI. kötet.
Művemben tisztító munkát végeztem, nem hagyhattam figyelmen kívül a társtörténetírók művét, akik közül száműzött Rákóczi" írója iránt bizalommal úgysem viseltettem; de Hóman Bálint iránt sem, aki bár 1914-ben nem állt a Szekfűt védők sorába, azonban Ágoston Péternek „A magyar világi nagybirtok története" (1913.) műve ellen nem emelte föl szavát, holott erre ő lett volna a legilletékesebb.
Komoly tanulmányozás alapján arról győződtem meg, hogy az eddig élt összes magyar történetírók nem estek annyi tévedésnek áldozatául, nem követtek cl annyi bűnt nemzetünk ellen, mint a társtörténetírók. S mert a magukat meg nem nevező hatalmasok támogatása, az óriási propaganda és hazánk szomorú gazdasági viszonyai miatt egyelőre nem is gondolhattam művem kiadására, szó nélkül azonban mégsem hagyhattam, azért, hogy a „Magyar történet" mételyezését legalább addig akadályozzam, amig művem megjelenhet, cikket cikk után jelentettem meg.
Megjelent 34 cikkemben nem minden tévedésükre, bűnükre mutattam rá, mert ezeknek száma légió; hanem csak a legnagyobbakra, nemzetünkre nézve a legveszedelmesebbekre. Ez alkalommal az Országos Rákóczi-Szövetség támogatásával 16 cikket terjesztek a magyar olvasóközönség elé, azzal a kérelemmel, fogadja szívesen és okuljon rajta.
Budapest, 1932. Dr. Csuday Jenő. Vissza