Előszó
Van nekem Amerikában egy nagyon kedves, jó barátom, M. Culin, a brooklyni néprajzi múzeum igazgatója. Itt járt Budapesten a világháború után, hogy magyar etnográfiai dolgokat vásároljon a múzeum...
Tovább
Előszó
Van nekem Amerikában egy nagyon kedves, jó barátom, M. Culin, a brooklyni néprajzi múzeum igazgatója. Itt járt Budapesten a világháború után, hogy magyar etnográfiai dolgokat vásároljon a múzeum számára. Boldogult Teleki Pál grófnál jelentkezett. A gróf meghívta ebédre s hogy kis társasága is legyen, engem is meghívott. Bemutatkoztunk, de természetesen nem értette, nem jól hallotta a nevemet. Ebéd alatt kedvesen elbeszélgettünk s annyira megtetszettem neki, hogy másnapra meghívott magához ebédre, az Astoria-szállóban. Pontosan megjelentem, s amikor már a leveset megettük, azt kérdezte tőlem, hogy nem ismerek-e itt Budapesten valami Cholnoky nevű geografust? Azt feleltem neki, hogy mivel senki sem ismeri önmagát, tehát én sem ismerem ezt az urat, de engem szoktak így nevezni. Nagyot nevettünk az eseten, s aztán elmondta, hogy az az előadás, amit én New-Yorkban tartottam a mexicói ősműveltség eredetéről, egészen átalakította a tanulmányok irányát s mostmár a régészek és a történészek a tőlem kijeölt irányban dolgoznak, azért szeretne velem erről a problémáról behatóbban beszélgetni.
Nagyon összebarátkoztunk, sokat együtt voltunk. Az amerikai "jenki" minduntalan kibujt belőle s minduntalan dicsekedett, hogy Amerikában van minden, ami legnagyobb a világon: vízesés, fa, ház, folyó, híd stb., stb. A washingtoni óriási obeliszkust egy hónap alatt építették föl! Ilyen az amerikai élelmesség stb. Egyszer autóval jártam be vele a várost, hogy megnézzük érdekességeit. Az operaház nagyon tetszett neki, megállította a kocsit és kérdezte, mi ez?
- Nem tudom, - feleltem elámulva - ez még tegnap nem volt itt, az éjjel építették!
Megrőkönyödve nézett rám, aztán elnevettük magunkat, de többet nem kérkedett az amerikai nagyságokkal...
Vissza