Az ókor története I.

Előszó

Az emberiség történelmének legrégibb korszakával a régészet foglalkozik. Ez a tudomány az anyagi kultura emlékeire, a régészeti leletekre támaszkodva vizsgálja a régebbi korok népeinek életét, foglalkozását, műveltségének fejlődését, az ember egykori környezetét, - tehát azt mondhatnánk, hogy "meghalt néprajzból" ir történelmet.
A régészet történettudomány, és így kutatási módszerei is történetiek. Minél régibb korszakra nyúl azonban vissza, annál gyakrabban használja fel más tudományágak eredményeit is. A cél ugyanis nemcsak egyes, különálló leletek korának egyszerű meghatározása, hanem az eltűnt társadalmak életrekeltése, és ez csak számos más tudomány módszerének bevonásával lehetséges. Ezért a régészet egyre inkább kapcsolatba kerül a természettudományokkal , a geológiával, az őslénytannal, az embertannal stb. Számos, különféle elméleti és gyakorlati módszer összesített eredménye vezet el a régészeti ásatástól, az év- tizezredes lakóhelyektől, a kőszerszámoktól egy-egy népcsoport életének, gazdálkodásának, szellemi életének és társadalmi mozgástörvényeinek megismeréséhez.
A régibb kőkorszak, az ősember ideje mélyen visszanyúlik a mostanit megelőző geológiai negyedkorba. A történeti fejlődésnek ez a leghosszabb, százezer évekkel mérhető szakasza olyan időszakban játszódott le, melynek természeti képe is eltérő volt a maitól. Az ember a negyedkor, a pleisztocén elején jelenik meg a történettudomány előtt, amikor jégkorszakok követték egymást, és csak mintegy 15 000 évvel ezelőtt kezdett kialakulni Földünk mai természetrajza, a történelmi idők emberének színtere. Vissza