Előszó
A TERMÉSZETES ISTEN-ISMERET FILOZÓFIAI ALAPJAI AZ ISTEN-KÉRDÉS MEGJELENÉSE
Isten elsősorban nem mint a filozófia tárgya, hanem mint a vallási tisztelet és imádás legfőbb lénye jelent meg az emberek tudatában. A vallás előbb volt, mint a filozófia. Amennyire vissza tudunk tekinteni a történelemben, az emberrel együtt élt a vallás is, ezzel együtt pedig valamilyen legfőbb lénynek elfogadása, azaz valamiféle Isten-kép. A vallás azoknak a népeknek tudatában is megtalálható, akik egyáltalán nem jutottak el a filozófiai reflexió szellemi magaslataira és nem alakították ki magukban az elvont és tudományos gondolkodásmódot.
Isten (istenek) a vallásokban jelenti a legfőbb lényt (lényeket), akitől ("akiktől") az ember függ egész élete folyamán, életének irányítója (főleg erkölcsi magatartását illetően, a boldogság keresésében, az igazságszolgáltatásban) és akivel ("akikkel") az ember vallási kapcsolatba juthat.
A filozófia a valóság alap-principiumait keresi, amely a valóság egészét indokolja. Ezt az alap-principiumot keresi a filozófia, és főleg az újabb korokban Abszolutumnak nevezi.
A filozófia Abszolutuma egybeeshet a vallásban tisztelt Istennel, de ez az azonosság nem szükségképpeni. A vallás Istene olyan tulajdonságokkal rendelkezik, akivel az ember vallási, személyes kapcsolatba juthat. A filozófiai Abszolutum azonban nem feltétlenül rendelkezik ilyen tulajdonságokkal.
A nyugati gondolkodásban a kettő sokszor átfedi egymást, de nem mindig. Így Arisztotelész "mozdulatlan mozgatója" a legtökéletesebb létformát jelöli meg, de ez az első ok aligha rendelkezik olyan tulajdonsággal, akivel az ember vallási kapcsolatba juthat. Ugyanígy a panteizmus (akár statikus, akár dinamikus formájában), olyan immanens Abszolútumot tár elénk, akivel az ember nem tud személyes kapcsolatot létesíteni. Ezzel szemben a pytagoreusplatoni Isten-tannak sokkal mélyebb összefüggései vannak a vallási kérdésfelvetéssel.
A keresztény gondolkodásban a kinyilatkoztatás Istene és a filozófiai Abszolutum azonos szubjektumot jelöl. A keresztény gondolkodás nem elégedett meg azzal sohasem, hogy az Abszolutum személytelen absztrakt fogalmát nyújtsa a kutató emberi elmének. Isten-fogalmában a személyes vonást is megtalálta, akit a világ és az ember teremtőjének vall, s akit egyben a világ és a boldogságra vágyó ember végső céljának is tekint.
Vissza