A nő a XVIII. század magyar társadalmában

Előszó

A magyar nők összefoglaló történelme még megíratlan. Annak előkészítéséhez szeretnék hozzájárulni a jelen tanulmánynyal. Más országokban számos könyv jelent meg, mely a nők helyzete szempontjából vizsgálja a történelmet; de a mi történetíróink között nem akadt, aki ilyen irányú nagyobb munkára vállalkozott volna. A külföldi összefoglaló művek szerzői pedig, Meiners, Gide, Letourneau, Butler, Johnson, Strachey, Lange és Bäumer, akár a női jogokról, akár a nők helyzetéről vagy a nőmozgalmak történetéről írnak, egyben megegyeznek: nem vesznek tudomást arról, hogy egy, a Duna partján élő kis szittya nemzet története, éppen a nők helyzete szempontjából, rendkívül figyelemreméltó sajátságokról és a maga nemében egyedülálló kultúráról tesz tanúságot.
A magyar történelemkönyvek itt-ott megemlékeznek egy-egy nőről, de a nők ügyét egységesen nem tárgyalják. Pedig az eredmény a nagy magyar per fegyvertárába való lenne. Ha nemcsak állító mondatban fogjuk odavetni, hogy a magyar ember erősen tiszteli a nőket, hanem cáfolhatatlanúl bebizonyítjuk, hogy a magyarság ősi kultúrájának volt alapvető eleme az intézményekben és a valóságos életformákban megnyilvánuló nőtisztelet, amit csak a zivataros századokban erőre kapó idegen befolyás tudott ideig-óráig elfojtani, ezzel sokat nyerhetünk a nyugati kultúrnépek, különösen a nemzetközi viszonylatban hangadó angolszászok szemében, akik nemzetek kultúráját egyebek közt a nő által elfoglalt helyzettel is mérik. Bizonyítékaink még nincsenek használható formában összeszedve, szerte hevernek a magyar történelem forrásanyagában. Egy-egy részletre vonatkozólag történtek kísérletek, így sok értekezés jelent meg a nők jogáról Magyarországon, Cserei tizennyolcadik századi munkájától kezdve egészen Máday dr. szélesebb megalapozású könyvéig. Vissza