Előszó
Mikor a Csittvári Krónika egyik hőse, Barkó Pali, kezében egy görcsös bottal, oldalán tarisznyával, fejében egy csomó keleti nyelvvel elindult Belső-Ázsiába, hogy felkeresse a magyarok őshazáját,...
Tovább
Előszó
Mikor a Csittvári Krónika egyik hőse, Barkó Pali, kezében egy görcsös bottal, oldalán tarisznyával, fejében egy csomó keleti nyelvvel elindult Belső-Ázsiába, hogy felkeresse a magyarok őshazáját, alig vállalkozott többre, mint 1895-ben Bíró Lajos, aki a modern kutató expedíciók korában, számbavehető segédeszközök nélkül nekivág Újguinea őserdeinek „gyenge fegyverekkel, ugyanolyan erős hittel, hogy neki ott baja nem eshetik". Mi űzte, mi hajtotta őt oda? Mi adta neki, a negyvenévesnek, a vándorbotot kezébe, hogy valóra váltsa ifjúi álmát, még esetleg a soha vissza nem térés árán is? A gyermekkorunkban valamennyiünk lelkében élő égő vágy a trópusok, a misztikus őserdő iránt, a maga csodálatos, más világot jelentő növényeivel, még csodálatosabb állataival? A kielégíthetetlen gyüjtőszenvedély? Kifelé, a nagyvilággal lelkének csak ezt a felszínét láttatta, de legmélyén ott élt a maga teljes ellenállhatatlanságában az igazi ok: a természetnek szinte imádatba boruló szeretete és az a törhetetlen akarat, hogy mint kis nemzet fia a tudománynak és művelődésnek olyan szolgálatot tegyen, mely méltón sorakozik a hatalmas nemzetek hasonló teljesítménye mellé. Ami Köröst Csoma Sándort (Jókai Barkó Paliját) elsegítette Tibetbe, ami Balogh Józsefet elvitte Guianába, hogy valahol a Rio Berbice mellett térjen ismeretlen örök pihenőre, Xántus Jánost Mexikóba és Kaliforniába, ami Fenichel Sámuel végső állomásául a stephansorti temetőt jelölte ki:ugyanaz az akarat éltette és tartotta fenn Bíró Lajost is hat nehéz viszontagságos és nélkülözésekkel teljes esztendeig Újguineának akkor még jórészt ismeretlen földjén.
Ő maga azt mondja, hogy nagy árat fizetett újguineai utazásáért: azt, amit az élet boldogságának neveznek. Aki ezt a könyvet elolvassa, úgy érzi, hogy neki mégis megadatott az élet legnagyobb boldogsága: vágyainak, ifjúkori álmainak teljesülése.
Társulatunk ezzel a poszthumus munkával adózik Bíró Lajos emlékének, aki, míg élt, annyi felejthetetlen percet szerzett tagjainak közvetlen hangú, igaz magyar humortól áthatott, érdekes megfigyelésekben annyira gazdag újguineai leveleivel.
Budapest, 1932 május 10.
Dr. Gombocz Endre
első titkár.
Vissza