Mecséry Dániel altábornagy

Fülszöveg

A francia forradalmi és napóleoni háborúk huszonhárom esztendős időszaka a magyar katonai helytállás és vitézség egyik hőskora. 1792 és 1815 között több százezer, a magyar korona országaiból származó tisztes harcos vett részt kontinensünk csaknem minden szögletében a sok-sok dicsőséggel, néha pedig kudarcokkal végződő csatában, s alig beszélünk róluk. A nemzeti emlékezet megőrizte a török- és Habsburg-ellenes küzdelmek hőseinek tetteit - teljesen joggal -, de kötelességünk felidézni a más korok európai hírű magyar katonáinak az ellenséggel szembeni példamutató helytállást is. Különösen rászolgál az utókor elismerésére báró Mecséry Dániel altábornagy, aki vasakarattal, pihenésre alig igényt tartó fizikai és szellemi munkával és rettenthetetlen bátorsággal emelkedett ki a szegény köznemesi sorból a legmagasabb katonai méltóságok közé. A korai gondok, a szakadatlan nehéz küzdés, a véget sohasem érő szegénység kiölte ugyan belőle a jókedélyt, de önmagával és alárendeltjeivel szembeni szigora, önérzete, és tiszteltet parancsoló egyénisége szeretett bajtárssá és elöljáróvá emelte. Ezredparancsnoka - 1793-ban -, amikor közelgő halálát várta, az utolsó találkozásnál sírva búcsúzott egykori segédtisztjétől, és hálásan köszönte meg hűséges és korrekt szolgálatát. Megcsérynek lehetett volna oka panaszkodni volt elöljárója rigolyáira, hibás döntéseire, a fiának hátrahagyott levelében mégis ezt írta róla: "felejthetetlen marad s számomra jótettei miatt, és hamvait is tisztelni fogok, mert alapjába véve tisztaszívű és emberséges katona volt, és segítőkész, különösen a szegényekkel szemben..." Szokatlan, szinte idegenszerű szavak a sivár katonaéleten. Szokatlanok, mert Mecséry, mint beosztott tiszt, a parancsnokának az érdemeit, a jó tulajdonságokat dicsérte, s nem a mindenkiben fellelhető gyarlóságot, hibákat kárhoztatta akkor, amikor büntetlenül megtehette volna. Tiszteletreméltó katonai önfegyelme és tapintat néha azonban kritikává változott, különösen ha a paraszti nyomorúsággal szemben érzékelten és tékozló arisztokráciáról mondott véleményt, vagy a katonák nehéz napi életét megkeserítő hatóságokról, fölöttesekről, mindenféle haszonlesőkről kellett szólnia. Vissza