Paraszti huncutságok

Előszó

Bartalis Imre nyugalmazott állatorvos hetedik könyvével lepett meg a napokban. Olvasás közben nevettem, és elfacsarodott a szívem. Nevettem, mert jól ismerem azt a dunántúli világot, amelyeknek a parasztságáról ír Bartalis Imre. Elfacsarodott a szívem, és szorítást éreztem a torkomban, mert értettem, hogy a szerző elsirat egy világot. Elsiratja a magyar falut, a tiszta szívű és tiszta gondolkodású magyar parasztot, akinek erkölcse, tartása alkalmas volt arra, hogy egy országot megtartson a válságos időkben. Le-letettem a könyvet, és magam elé néztem. Azt nem tudom, hogy milyen állatorvos volt Bartalis Imre, de úgy érzem, hogy egy írástudó, kitűnő, szellemes, huncutkodó, mértéket tartani tudó ember kéziratát olvastam. Ebből visszakövetkeztetek és bizton megállapíthatom, hogy állatorvosként is megállta a helyét, mert aki ennyire szereti a parasztságot, és a parasztság is ragaszkodik hozzá - ami az írásaiból kitűnik -, az szakmai területen is kiválót nyújtott. Csodálom szorgalmát és sokoldalúságát. Milyen mély érzések élnek benne: haza- és külföld szeretet, családszeretet, istenhit, de sohasem rikítóan, sohasem hivalkodóan.
Az állatorvosok közül többen foglalkoznak írással. Érdekes emberek ezek az állatorvosok! Nem különbek, mint más emberek, csak érdekesek. Rokonszenveznek a föld népével, hiszen nagyon sokan annak soraiból vétettek. Gyógyítanak, szeretik a természetet és benne az állatokat. Gyarapítják a tudományt! Bárhol szolgálnak, akár „mezei állatorvosként", akár tudósként, sohasem felejtik, hogy a természet fiai.
Egy magyar állatorvos munkája is lehet olyan élménygazdag, mint James Herrioté, a neves angol állatorvos íróé. Erre bizonyíték Bartalis Imre hétkötetnyi könyve. Vissza