Előszó
Amióta nyugati világunk megismerkedett a keleti szellemiség értékeivel, ezek szakadatlanul hatottak gondolkozásunkra. Amikor a Nyugat először találkozott India tanításaival, a felfedezés ujjongó...
Tovább
Előszó
Amióta nyugati világunk megismerkedett a keleti szellemiség értékeivel, ezek szakadatlanul hatottak gondolkozásunkra. Amikor a Nyugat először találkozott India tanításaival, a felfedezés ujjongó örömével fogadta az új eszméket. Goethe, majd Schopenhauer sokat tett azért, hogy a keleti gondolat meghonosodjék az európai talajban. Más kiváló elmék is munkálkodtak ezen már a múlt század első felében. Kétségtelen, hogy ismereteik még hézagosak voltak és az indiai szellemiség egészét nem tekinthették át; ez kiütközik Schopenhauer bölcseletéből is, hiszen pesszimizmusa igen távol áll az indiai filozófia egyetemes felfogásától, amely époly kevéssé jellemezhető a pesszimizmussal, mint az optimizmussal. India szellemi nagyságai ősidőktől fogva arra törekedtek, hogy a lét egyetemes mivoltát, gyökeres természetét megismerjék, s az ilyen átfogó, mindent magábazáró szemlélet nem eshet a végletes felfogások egyoldalúságába, mint amilyen egyoldalú akár az optimista, akár a pesszimista szemlélet.
Amint a Nyugat egyre teljesebben és egyre behatóbban megismerte a Kelet, elsősorban India tanait, az első benyomások is módosultak. Kiváló gondolkozók munkálkodtak azon, hogy a hindu bölcsesség eredményeit közelebb hozzák eszmélésünkhöz és feltárják azok egységes, szerves rendszerét. Így a keletről jött tanok sokat vesztettek ugyan regényes exotikumukból, de annál többet nyertek való értékeik kendőzetlen megjelenésével. Kétségtelen, hogy ezt a gondolatvilágot csak akkor méltányolhatjuk igaz becse szerint, ha egész rendszerét áttekintve, egységes, hiánytalan képet nyerünk róla.
A hindu bölcselet nem egyéni állásfoglalások szemszögéből vizsgálja a lét tényeit, hanem kezdettől fogva arra törekedett, hogy épen az egyéni részletszemszög fölé kerekedjék és megtalálja a szemléletnek azt a középpontját, ahonnan a tények torzítatlanul, a személyes látásmód színeitől szabadultan, való mivoltuk kristálytizta színtelenségében, egyetemes központból szétsugárzó vonalak éles rendjének jelennek meg.
Vissza