A "Diadal" Hanglemezgyár története és diszkográfiája

Előszó

A „Diadal-Record" különböző kivitelű lemezcímkéivel sokáig a kérdéses hovatartozású magyarországi lemezkiadók, illetve lemezmárkák közé tartozott. Mára kérdéseink jórésze megoldódott.
A kérdés mindenekelőtt magában a névválasztásban rejlett. Kevés olyan magyar lemezmárkáról tudunk, amely mindenáron magyar nevet kívánt választani. E sorban igencsak elől áll a „Diadal", amelynek társaságában olyan, nemzetközi szintén nehezen kiejthető és érthető magyar labelnevekkel találkozunk mint az „Első Magyar Hanglemezgyár", a „Riadó", a „Magyar Divatcsarnok", a „Mesterhang!" és a „Magyar Hanglemezgyártó Vállalat". Ezen lemezmárkák alapvetően a magyar anyanyelvű közönség, a magyar hallgatóság számára készültek, bár számos idegen eredetű hangfelvételt használtak fel, maguk is készítettek idegen nyelvű felvételeket, rendszeresen exportáltak is, tehát a külföldi repertoár beépítése a kiadási tervekbe sem állt távol tőlük.
Míg azonban például az „Első Magyar Hanglemezgyár" igen jelentős számú nemzet és nemzetiség hanganyagát rögzítette, addig ez lényegesen kisebb mértékben mondható el a „Diadal-Record" lemezmárka kiadásairól. Ugyanakkor, míg az „Első Magyar Hanglemezgyár" kizárólag saját hangfelvételeit adta ki, addig a „Diadal-Record" nagyszámú saját felvétele mellett vásárolt matricákat az „Első Magyar Hanglemezgyár"-tól éppúgy, mint Berlinből és Stockholmból. Utóbbi kettőt a ma Lindström-konszern néven emlegetett labelcsoportosulás helyi kiadóitól, pl. az Odeon-tól, Békától, Lyrophon-tól.
A „Diadal" lemezmárkát 1909. július 7-én egy gyermekjáték kereskedő, Liebner Zsigmond védette le. Míg játékkereskedői tevékenysége - a dolog jellegéből is következve - komolyabban feldolgozott, addig a gramofon-, gramofonlemez-iparban és -kereskedelemben betöltött szerepét szinte napjainkig teljes homály fedte. Vissza