Előszó
Mi a jog? - tette fel a kérdést híres könyvében, A jog fogalmában H. L. A. Hart, az oxfordi egyetem egykori tanára. O úgy vélte - és ez volt könyvének konklúziója is - hogy nem lehet egyetlen egyszerű meghatározással, definícióval válaszolni erre a kérdésre. Mégis a jogászok minden nemzedéke megpróbál valamilyen könnyen megfogalmazható választ találni, több-kevesebb sikerrel.
Egy ilyen kísérlet a követezőképpen hangzik: „Ius est ars boni et aequi" azaz a jog a jó és igazságos (vagy más fordításban: a jó és méltányos) művészete. Az öt római „remekjogász", avagy legnagyobb jogtudós egyike, Ulpianus írta le e szavakat ezernyolcszáz évvel ezelőtt. Bár visszatekintve kifejezetten optimistának és naivnak hatnak a szavai, valójában mégis, a mi korunkban is megfontolásra érdemesek.
A jó és az igazságos - legalábbis a jogban - relatív fogalmak. Minden jogász, aki volt már tárgyalóteremben tudja, hogy mindegyik félnek - felperesnek és alperesnek, sértettnek és vádlottnak - egyaránt megvan a saját igazsága, amihez ragaszkodik, és amit könnyen azonosít valamilyen tőlünk független örök igazsággal. Beláthatjuk, hogy néhány ilyen eset után a jogász éppúgy, mint a laikus hamar elveti, hogy ilyen örök igazság, még ha létezik is, szerepet játszhat az egyes, konkrét vitáinkban. De azt is tudjuk, hogy a jogvita eldöntésekor - legalábbis részben - nekünk is és az erre kijelölt személynek, azaz a bírónak is valamelyik igazság mellé oda kell állnunk. El kell fogadnunk, a másikat pedig el kell vetnünk; sőt többet is kell tennünk - ahogyan a magyar nyelv olyan szemléletesen kifejezi: igazságot kell tennünk. Ez valóban művészet. Nem egyszerűen mesterség tehát, és főleg nem mechanikus tevékenység, amelynek során - ahogyan napjainkban sokan, még jogászok is hiszik - a törvénykönyv betűje szerint futószalagon osztjuk az igazságot. Nem. Ha valóban jól gyakorolják, a jog művészet, amely úgy marad összhangban a jogszabály betűjével és szellemével, hogy közben elegánsan egyensúlyozik a két fél igazsága között, és olyan döntést hoz, amely a leginkább közel áll az objektív - rajtunk kívül álló - igazsághoz; mindeközben pedig soha nem válik embertelenné és érzéketlenné. Így válik az igazságosság egyszersmind jóvá is, a szó erkölcsi értelmében, és ugyanakkor a szó másik jelentése szerint helyessé is, azaz olyanná, amely illeszkedik a jogrendszer keretei közé, és ami még fontosabb, ami eléri a célját: lezárja, sőt ha lehet, megoldja a vitát.
Vissza