Előszó
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés: vajon mibe kerül egy megmentett élet. Nem az a kérdés itt, hogy mérhető-e pénzben az élet (mert persze nem). Nem is úgy merül föl, hogy amennyiben nem áll...
Tovább
Előszó
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés: vajon mibe kerül egy megmentett élet. Nem az a kérdés itt, hogy mérhető-e pénzben az élet (mert persze nem). Nem is úgy merül föl, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre elég pénz (hiszen az anyagiakból mindig még több kellene a minőségi ellátásra), vajon mit kell befejezni, előbb abbahagyni, vagy megvonni a terápiát a betegtől. Szerencsére, az egészségügyben dolgozóknak ritkán kell ilyen durván szembeállítani morális, etikai, szakmai kötelességüket az anyagi lehetőségekkel. De a bevezető kérdést „mi egy megmentett élet ára?" mégis csak mérlegelniük kell. Ugyan nem közvetlenül a betegágy mellett, hanem az egészségügy (pénzügyi) irányításában dolgozóknak. Elsősorban nekik, de mindenkinek (a potenciális „célközönségnek") is illő tehát érteni az egészség-gazdaságtant, de legalább annak alapjait. Az egészségügy működésének sikere (vagy kudarca) mindenkit érintő kérdés. A siker összetevői között sokan főként az anyagi forrásokat emlegetik, nem győzve hangsúlyozni azok szűkösségét, hiányát. De a jó működéshez nem csak pénz kell, hiszen viszonylagos, hogy mennyi az elég - ahol sokat költenek, ott sem látszik elégnek, igaz, ott több az eredmény, pl. a születéskor várható élettartam esetleg 10 évvel is hosszabb, mint például hazánkban. A ráfordítás hatékonyságát is figyelni kell - mondják, akik képesek az egészségügyi értelemben vett gazdasági gondolkodásra. Erre egy példa: a szívelégtelenségben szenvedő betegeknél - másodlagos prevencióval - egy élet megmentése több mint félmillió forintba kerül. Viszont a megelőző ellátás következtében ugyanekkora összeget lehet megtakarítani, hiszen nincs szükség a kórházi kezelésre. Az egészségügyi vezetők azonban, gyakran nem veszik figyelembe az eljárások gazdaságosságát. Nemzetközi egészségügyi összefogással fejleszthető a hatékonyság és takarékosság azáltal is, hogy az egyik helyen sikeres eljárásokat igen gyorsan tovább lehet adni a kollégáknak. Tény, az orvosi működés költségei egyre nőnek, és az egészségügyi kormányzatok mindenütt próbálnak ebből lefaragni, csakhogy gyakran rossz oldalon kezdik ezt el: Ha a „drága" gyógyszertől megtagadják a támogatást, többnyire nem kalkulálják be, hogy használatával mennyivel kevesebb kórházi ágyat vesznek igénybe, a beteg mennyivel előbb visszajut a munkába (a családja körébe). Az egészségüggyel szembeni modrn elvárás nem elsősorban az, hogy az orvos gyógyítson (kivéve persze, ha a paciens tényleg beteg), hanem az, hogy segítsen minél több időt egészségesen eltölteni. Vagyis az a kezelés a leginkább költséghatékony, amelyet nem kell elvégezni, mivel a páciens nem fordul orvoshoz. Persze nem azért, mert bár figyelmeztető tünetei vannak, de ő nem törődik velük, a hosszú távú következményekkel, szövődményekkel.
Vissza