Fehér éjszakák/A háziasszony

Előszó

Részlet a könyvből:

Holdvilágos éjjel volt, olyan, amilyet talán csak egyszer érhet meg az ember s talán csak akkor, kedves olvasóm, mikor fiatalok vagyunk. Az ég oly csillagos, oly fényes volt, hogy aki felnézett rá, önkéntelenül azt kérdezte magától: hát élhetnek ilyen ég alatt haragos és szeszélyes emberek is? Ez is fiatalsághoz illő kérdés, kedves olvasóm, nagyon fiatalos kérdés, de bár adjon az Isten önnek mentől gyakrabban ilyen kérdést!... Haragos és szeszélyes emberekről szólván, lehetetlen volt vissza nem gondolnom arra, hogy az elmúlt napot miképen töltöttem el. Már reggel valami csodálatos bú lepett meg. Azt képzeltem, hogy engem, az egyedülálló embert mindenki elhagy, hogy mindenki kitér előlem. Persze egész jogosan kérdezhetik, hogy ki az a mindenki? Mert én már nyolc év óta lakom Pétervárott s ezalatt úgyszólván egy ismerősre sem tettem szert. De minek is nekem az ismeretség? Anélkül is ismerem egész Pétervárat; és ezért gondoltam én, hogy engem mindenki elhagy, mikor az egész Pétervár egyszerre csak kiköltözött a nyaralókba. Fájt egyedül maradnom s teljes három napig szomorúan őgyelegtem a városban és nem birtam megérteni, hogy mi történik velem. Járok a Nyevszki-proszpekten, sétálok a nyilvános kertekben vagy a Néva-parton - s nem látok egyetlen arcot sem azok közül, akikkel ezeken a helyeken, bizonyos órákban egész éven át találkozni szoktam. Pedig egész jól ismerem őket; csaknem tanulmányoztam arcaikat - és gyönyörködöm bennük, mikor látom, hogy vidámak s elkedvetlenedem, ha borongnak... Vissza