Emlékiratok a holtak házából I-II./Az örök férj

Előszó

Részlet a műből:

"Emlékiratok a holtak házából"

1849 deczember 22-én, a kora reggeli órákban, titokzatos kocsisor fordult ki a Péter-Pál erőd kapuján s lassan haladt előre a havas, néptelen utczákon, a Szemjonovszkij-tér irányában. A zárt kocsik, a melyeknek üveget a huszonegy-fokos hideg szürke jégfüggönnyel vonta be, a Petrasevszkij-féle összeesküvés részeseit vitték végzetes útjukra. Azokat a szerencsétlen, ifjú rajongókat, a kiket nyolcz hónappal azelőtt Antonelli egyetemi hallgató árult el és juttatott a fellegvárba.
Az egyik kocsiban egy huszonnyolczéves, sápadt, beteges kinézésű, társainak jellemzése szerint "inkább zárkózott, mint őszinte" fiatalember gubbasztott, "tipusa az összeesküvőnek." Komor hallgatásba sülyedve meredt maga elé s csak akkor rezzent föl letargiájából, ha a forduló kerék időnkint végighorzsolta a kocsi oldalát, jelezve, hogy másik utczába kanyarodtak. Ilyenkor felemelte csontos mutatóujját s mintegy véletlenül a befagyott ablak üvegéhez támasztotta. A test melegét sugárzó emberi ujj lassankint átlátszó foltot olvasztott a jégvirágok közt. A fiatalember visszahozta sovány kezét, azután észrevétlenül kilesett a kis, kerek lyukon, hogy legalább megsejtse: merre járnak? De a szemben ülő fegyveres őr figyelmét nem kerülte el a lopva vetett pillantás. Rászólt, mire a fiatalember újra lehorgasztotta fejét, azzal a tűrő, reménytelen megadással, amellyel csak az igába tört állatok szomorúsága rokon.
A fogoly - Dosztojevszkij Mihajlovics Fedor volt, tehetséges fiatal író, a Szegény emberek ismertnevű szerzője, a ki alig egy évvel előbb fejezte be Fehér éjszakák című hosszabb elbeszélését.
Hogy került ide, ebbe a tragikus menetbe, a mely a vastag hóban némán haladt bizonytalan sorsa elé, rettentő kétségektől gyötörten a ráváró ítélet felől?!... A mikor a felvetődő kérdésre próbálunk válaszolni, tulajdonképen prológusát mondjuk el annak a mémoireszerű, sötét és vigasztalan regénynek, a melynek homlokára tíz évvel később - a katorga után - Dosztojevszkij ezeket a megrázó szavakat irta: Emlékiratok a holtak házából. Ő maga ritkán és keveset beszélt erről a szó szoros értelmében átélt "bevezetésről". Tolla sem szivesen időzött a Petrasevszkij-dráma emlékeinél. Csak a Félkegyelmű egyik fejezetében s az Író naplójában rajzolt egyes mozzanatairól hamar elvillanó képet. Pedig az Emlékiratok jelentőségének teljes megértéséhez feltétlenül szükséges, hogy legalább nagy vonásaiban ismerjük azokat az eseményeket, a melyek nemcsak a szóbanforgó regényt hivták életre, hanem örökre kitörülhetetlen nyomokat hagytak Dosztojevszkij lelkében s egész irodalmi munkásságán.
Vissza