Bűn és bünhödés

Előszó

Részlet a könyvből:

Julius elején, egy rendkívül forró napon, estefelé egy fiatal ember jött le az utczára ötödik emeleti kis szobájából, a melyet az sz-i sikátorban bérelt; lassan, tétovázva indult el a k-i híd felé.
Szerencsésen sikerült neki kikerülni, hogy a lépcsőn háziasszonyával találkozzék. Szobácskája egy ötemeletes ház padlás-szobája volt s inkább hasonlított valami kamrához, mint lakóhelyhez. A háziasszony, a kitől a szobát bérelte, egy emelettel lejebb, külön lakosztályban lakott s a fiatal ember valahányszor ki akart menni, kénytelen volt mindig a háziasszony konyhája előtt elhaladni, melynek ajtaja rendesen széltére ki volt nyitva a lépcső felé. S a fiatal emberen mindannyiszor, valahányszor arra elhaladt, valami beteges, bátortalan érzés vett erőt, a mely miatt röstelte magát és sokat évődött magában. A háziasszony előtt kellett elhaladnia, holott félt vele találkozni. Nem mintha olyan gyáva vagy zárkózott lett volna, - sőt ellenkezőleg; de egy idő óta oly kuszált és komor kedélyü volt, mintha hipochondria bántotta volna. Annyira visszavonult s úgy elzárkózott mindenkitől, hogy másokkal sem akart találkozni, nemcsak háziasszonyával. A szegénység átka verte meg, de utóbbi időben nyomasztó helyzete már nem bántotta annyira. Mindennapi foglalkozásaival nem gondolt s végképpen abbanhagyta azokat. Semmiféle háziasszonytól nem félt ő valójában, akármit gondolt is az ő felőle. Hanem megállni a lépcsőn, hallgatni azokat a hiábavalóságokat, a mindennapi pletykát, melyhez neki semmi köze, hallgatni azokat a szemrehányásokat, fenyegetéseket, panaszokat a bérhátralék miatt, aztán mentegetőzni, engedelmet kérni, hazudozni, - nem, már akkor inkább lelopakodik valahogy macska módjára a lépcsőn s eltűnik, hogy senki se lássa meg. Vissza