Döntésformáló csoportok a magyar felsőoktatásban

Előszó

Egy vidéki tanárképző intézmény igazgatója nyugdíjba megy. Állását meghirdetik; de nem anélkül, hogy a véleményét kikérnék. A nyugdíjba készülő igazgatónak van véleménye az esetleges pályázókról, és ez a vélemény nagyvonalúnak és progresszívnak látszik. Az igazgatónak azonban nemcsak véleménye van, hanem egyúttal bőséges tapasztalata is a helyi hatalmi struktúráról, illetve annak kezeléséről. Jól tudja tehát, hogy ha valóban befolyásolni kívánja az utód kiválasztását, nem léphet föl nyíltan mellette (vagy ki tudja, csakugyan mellette lépne-e föl). Ezért taktikázik. Azt a benyomást szeretné kelteni, hogy lényegében valamennyi ön- és közjelöltet elfogadná; de van, akit még inkább. Ez a taktikázás végül is fölbátorítja a pályázókat a porondra lépésre: látnivaló, hogy az igazgató nem ellenzi, sőt inkább bátorítja is őket. Egy biztos: a volt igazgató azzal nem számol, hogy nyugdíjas kor után is jelölik (bár egyes fordulókban talán épp ez látszanék a legjobb megoldásnak). A terep tehát tiszta: lehet versengeni.
Biztos, hogy a pályázatot ki fogják írni; a potenciális pályázók azonban - honi szokás szerint - szemérmesek. Pályázóként csak úgy tartják legitimnek magukat, ha valamely, a tényleges intézményi törekvésen kívül eső indokkal takarózhatnak. Egyikük joggal hivatkozik arra, hogy hosszú pályája során mindmáig ebben az intézményben működött. Tudományos fokozata is van, és az intézmény eddigi profilját (óvónőképzés) kétségtelenül jobban érti mindenki másnál. Beépült a helyi hatalmi struktúrába. Bázisul a gyakorló óvodát, a neveléstudományi tanszéket meg azokat tudhatja maga mögött, akik ragaszkodnak a megszokott arcokhoz és a már megismert viszonyokhoz. Másikuk viszont arra hivatkozik, hogy az intézmény képzési profilja átalakulóban van (a tanítóképzés most indul be, és nagyon fontos, hogy a megye az intézményt csakugyan meg tudja és akarja tartani magának). Ő a tanítóképzés, illetve az alsó tagozatos nevelés országszerte elismert szakembere, éveken át központi irányítója is volt. Emellett korábbi pályafutása révén különösen az anyanyelvi nevelésnek vált nemzetközileg is megismert szakemberévé. Tudományos fokozata még nincs ugyan, de megszerzése folyamatban van. Nem őshonos a mondott városban és megyében, hanem lejáró; viszont maga mögött tudhatja a testületből azokat, akik jól mérlegelt változtatásokat akarnak. Emellett megnyerte magának a nyelvi tanszéket, de főként a fiatalok jelentős részét (főként a fürgébb és mozgékonyabb tanítójelölteket). Nincsenek viszont kapcsolatai a helyi hatalmi elittel.
A harmadik pályázó egyedi a maga nemében. Az ország legismertebb alsó tagozatos kísérletezője, aki kifejezetten azzal a szándékkal lép föl, hogy kísérletének folytatásához jövendő tanítókat toborozzon, esetleg képezzen is. Nemcsak hogy konfrontálódik hát a megszokott és bevett profillal, hanem keresi és hangsúlyozza is a konfrontációt. Nem tudományos érdemeire hivatkozik, hanem gyakorlatközelségére (s ezzel igyekszik „választókat" toborozni abból a táborból, amelyet egyfajta elméletellenesség jellemez). De nem is az óvónői profil megerősítése mellett kötelezi el magát, hanem a változások mellett; s ezzel "szavazatokat" sikerülhet nyernie azok köréből, akik a változások mellett tették le voksukat. Vissza