Arculcsapott birodalom

Előszó

„Az újabbkori történelemben nem volt olyan esemény, amelyről annyit hazudtak volna, amelyet annyira eltorzítottak és beszennyeztek volna, mint a magyar forradalmat" - írta Leslie Bain, aki az 1956-ban Magyarországon tartózkodó nyugati újságírók közül szinte egyedüliként jól ismerte hazánkat, beszélte nyelvünket. Az idézet 1969-ből származik, de ha Bain az azóta eltelt évtizedeket átrostálhatná, valószínűleg ma sem nyilatkozna másképp.
A forradalom ötvenedik évfordulójához közeledve már nem kell tartani a levitézlett diktatúra terrorgépezetének gyilkos akcióitól, hajdani funkcionáriusainak állandó mocskolódásától. Az „ellenforradalom" aljas és velejéig hazug szégyenbélyegének vehemens stemplizésétől. A szovjet rendszer összeomlásával a brutális erőszakot, a hatalom és a talpnyalók primitív, harsány gyűlöletét sokkal, de sokkal hatékonyabb méreg váltotta fel: az emlékezet kútjának rafinált beomlasztása: az eljelentéktelenítés, az agyonbeszélés vagy éppen az agyonhallgatás, s a látszólag tényekbe kapaszkodó, de valójában csúsztatásokkal megspékelt félremagyarázás segítségével, valamint a téma tetszés szerinti aktuálpolitikai célokra történő, emblematikus felhasználásával. Ez most a lejáratás receptje.
Kit lelkesít ma 1956? Az ilyen-olyan elnevezésű intézetek kutatóit, akik jól megélnek a televényen és jól alkalmazkodnak a pillanatnyi hatalmi érdekekhez és elvárásokhoz? A szószátyár politikusokat? Az egymást is gyanakodva méregető 56-os szervezetek fontoskodó, ám társadalmilag hatástalan korifeusait?
Egyáltalán: létezik, létezhet-e még 1956 szelleme egy ilyen, tartásában is mindinkább hanyatló roncstársadalomban, mint a mienk? Vagy csak foszladozó kísértetként ténfereg a nagyjából kiglancolt temetőkben, de ott is hajléktalannak érzi magát, annyira leloptak már róla minden értéket, annyira aprópénzre váltották az eltulajdonított és egyéni célokra felhasznált (mondhatni: legfeljebb fellengzősen majmolt) egykori önfeláldozást, hősiességet, kollektív önzetlenséget... Vissza