Dombey és Fia

Előszó

Dombey és Fia

Mr. Dombey a besötétített szoba egyik sarkában, az ágy mellett ült egy nagy karosszékben, fia pedig melegen becsavarva feküdt kicsiny kosárágyacskájában, amelyet nagy gonddal helyeztek el egy alacsony támláspadon, a tűz közvetlen közelében, mintha valami lepénytészta volna s frissiben kellene szép barnára pirítani.
Mr. Dombey negyvennyolc év körül járt, fia mindössze negyvennyolc perce él. Mr. Dombey nagyon kopasz és nagyon vörös volt s bár szép szál, csinos ember, megjelenésében túlságosan komoly és ünnepélyes ahhoz, hogy önteltnek lássék. Fia is nagyon kopasz és nagyon vörös s noha tagadhatatlanul szép kis baba, most még általában kissé gyűrött és foltos. Dombey homlokán az Idő és testvérbátyja, a Gond barázdákat vont s olyan volt, mint a fa, amely idővel fejsze alá kerül; fiának meg az arca van ezer meg ezer apró ránccal keresztül-kasul húzgálva. Ezeket a ráncokat ugyanaz a csalfa Idő először kaszájának lapjával szép simára fogja kiegyengetni, hogy előkészítse későbbi, mélyebbre ható munkálataira.
Mr. Dombey szinte ujjongott a régen várt eseményen érzett örömében s vígan csörgette nehéz arany óraláncát, amely a távoli tűz fényében villogó gombokkal ékes kék frakkja alól kandikált elő. Fia pedig, mintha a maga módja szerint kicsiny, ökölbe szorult kezével tiltakoznék a váratlan életreébredés ellen.
- Mrs. Dombey - szólt mr. Dombey feleségéhez - a ház újból nemcsak papíron fogja viselni a „Dombey és Fia" nevet... „Dombey és Fia!" ... Vissza