Dolores

Előszó

Ennek a regénynek minden szereplője és minden eseménye a képzelet szülőtte és ha hasonló nevű, hasonló körülmények között élő, vagy hasonló életfelfogású személyek léteznének, a könyvben szereplőkkel nem azonosak. Ez a kijelentés a történet elmesélőjére is vonatkozik.
A történet első személyben íródott, a hang azonban, bármennyire életű és öntudatos is, képzeletbeli személy hangja. A történet elmesélője sem vádolhatja meg a szerzőt s nem indít majd rágalmazási pert. Stephen Wilbeck sem lehet önrágalmazóbb a szóbanforgó íróval szemben, mint Tristram Shandy volt Laurence Sterne-vel szemben. Sterne tudta, hogy Tristamja más volt s számára mást jelentett, nemcsak a körülményekben, hanem kvalitásban is és ez az eset vonatkozik minden regényre, amelyet egyesszám első személyben írnak. Éppen ezért ,ha Stephen Wilbeck nézete és véleménye felingerli az olvasót, kérem, ne legyen dühös az íróra.
Ám, ne menjünk túlságosan messzire ezekkel a mostanában egyre divatosabb megtagadásokkal. Minden rendes regényt realitása alapján ítélnek meg s a regény általában arra hivatott, hogy az életet ábrázolja, a valódi életet, valódi eseményekkel, nem pedig más könyvekben szereplő életet és eseményeket. Ezért jó regény nem is lehet más, mint tapasztalat és megfigyelés keveréke eredeti gondolatokkal, megfelelő elrendezésben. Az egyiktől ezt halljuk, a másiktól mást csipegetünk fel, néha egy régi baráttól, akit gyermekkorunk óta ismerünk, máskor egy beszélgetésből, amelynek akaratlan fültanúi vagyunk az állomás perronján, mialatt a vonatunkra várunk, s van úgy is, hogy egy-egy ujságcikk furcsa frázisa ragad meg az emlékezetünkben.
Így készül a regény.
Ha valamelyik könyv egyik-másik szerplője, szerencséjére, húsból-vérből való figurának látszik, ez még nem szolgálhat okul, hogy "eredetijét" keressék, vag ykarikaturára gyanakodjanak. Ez a könyv őszinte történet a boldogságról és a szellemi magáról.
Ami ebben a könyvben van, nem történt meg senkivel. És ami ebben a könyvben van, nem történt meg senkivel. És ami ebben a könyvben történik, előfordult sok emberrel. Vissza

Fülszöveg

A világirodalomban mindenkor eseményt jelent H. G. Wells egy-egy új írása. Ez a könyv egyike Wells utolsó regényeinek. Regény? Csak annak a műfajnak látszik, ám azután, hogy az ember belemélyed, egyre inkább arra eszmél, hogy talán nem is regény, hanem valami új, különös műfaj. Írás, amelyet nem lehet beskatulyázni sehova.
Lassan formálódik ki szemünk előtt Dolores kérlelhetetlen, hiú, rossz, szenvedélyes, abszurd alakja, - ezt a portrét férje festi meg, a gúnyolódás, gonoszság, csodálkozás izgató és szórakoztató színkeverékéből. Az olvasóban felmerül a kérdés: Dolores miért ennyire Dolores? Miért viselkedik úgy, ahogyan viselkedik? És az emberek nagy átlaga miért érez örömet, ha megbánthatja, megalázhatja embertársait?
A főszereplő gondolatköre néha szorosan odasímul Doloreshez, néha kiszélesedik és átöleli az egész világegyetemet, biológiai, szociológiai, sőt, teológiai térre is kiterjed. Foxfielddel, a fantasztikus biológussal a boldogságról beszél; vitázik egy nőgyűlölő horgásszal; vitázik Szent Pállal is, aki bretagnei útján képzeletében melléje szegődik. Dolores egy napon váratlanul meghal. Férje túlnagy mennyiségű altatót adott be az asszonynak, - véletlenül, vagy megfontoltan, képtelen eldönteni, de meglepetéssel érzi, hogy mennyire megkönnyebbült a haláleset után. Megkönnyebbült, ám - rettenetesen nyomja az egyedüllét. Visszatér Párizsba, még mindig filozofálva, most azonban már nem a gonoszságról, hanem a magányról. Doloresszel még egyszer találkozik, ez a találkozás azonban már képzeletbeli.
Különös, fanyar és elgondolkoztató írás Wells új regénye. Nem a tömegek, hanem a kiválasztottak könyve. Talán éppen ezért volt külföldön rendkívüli siker. Vissza