Előszó
A múlt évben jelent meg Franciaországban A kommunista bűnök könyve, amelyben az szerepel, hogy a kommunizmus világméretekben 100 millió ember haláláért felelős. Egy svéd-amerikai könyv szerint: „a...
Tovább
Előszó
A múlt évben jelent meg Franciaországban A kommunista bűnök könyve, amelyben az szerepel, hogy a kommunizmus világméretekben 100 millió ember haláláért felelős. Egy svéd-amerikai könyv szerint: „a 20. században 110 millió embert öltek meg politikai okokból a magukat kommunistának nevező országokban..." (Lovas István: 100 milliós holocaust. Új Magyarország, 1997. nov. 13. 3.) A harvardi professzor, Richard Pipes írja, hogy „már Lenin vérszomjas, kegyetlen fantaszta volt, az orosz szocializmus éppen ilyenné torzult." Lenin jelszava az, „hogy kíméletlen háborút kell folytatnunk ezek ellen a kulákok ellen! HALÁL RÁJUK!" Zinovjev szerint: „Szovjet-Oroszország százmilliós népességéből kilencvenmilliót magunkkal kell vinnünk. Ami a többieket illeti, számukra nincs mit mondanunk. MEG KELL SEMMISÍTENI ŐKET!". (Szentesi Zöldi László: Gondolatok a bolsevizmusról. MF. 1997. okt. 16. 4.)
Mályusz Elemér történészünk írta meg 1931-ben (Vörös emigráció, I-III. Napkelet) a magyarországi - 1919-ben hatalomra jutott - szovjet bolsevista rendszer természetét. „Hónapok szívós munkája, amelyet csak legfőbb vonásaiban tüntettünk fel, áthatolhatatlan gyűrűvel fogja körül Magyarországot. Ostromlott vár lett Magyarország, amelyből semmi igaz hír ki nem juthat. A nyugati közvélemény csak az emigráció torzító tükrében látja a magyar eseményeket. Senki sem beszél az oroszországi terrorról, senki sem emlékszik már a magyarországi vörös terrorra, mindenki csak a fehér terrorról hall. Az emigráció sikere volt ez. Büszke is volt reá." (i.m. 106.) Jászi Oszkár írja (Magyar Kálvária 112. l.), hogy „óriási jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy a kommunista-rendszer gyakorlatilag kipróbáltassék. Ha sikerül, annál jobb: akkor nyitva áll az út a fejlettebb világrend felé: ha nem, bár szörnyű áldozatok árán, az orosz és magyar példa felszabadítja az emberiséget a kommunista tan zsarnoksága alól."
A „kísérlet" napjainkra bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem sikerült! Ismerjük meg magyarországi eredményeit: "a szörnyű áldozatokat"!
Meddig juthattunk ennek a feltárásában 1989-ig? Füzes Miklós a Modern rabszolgaság (Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban) című dokumentum-kötetében fogalmazza meg a történészi munka elveit. „A sztálini önkény a keleti despotizmusból táplálkozva... a fajelméleten alapuló népirtás eszköztárát is felhasználva, népeket és népcsoportokat vetett fogságba, ami előreláthatóan a fogságban lévők pusztulásához is vezetett. Ezt, a népek barátságát és megbecsülését hirdetve hajtották végre. A cinizmus a magyar oldalra is átterjedt és egyre jobban eluralkodott, ami végül az elszállítottakról való teljes „megfeledkezéshez" vezetett... A zsidóság deportálásának körülményeit például csaknem a lágerek megszüntetésével egyidőben kutatni kezdték és csakhamar megszülettek az első publikációk is, melyeket a mai napig is számos kiadvány követett...
Vissza