Döbling

Fülszöveg

Elképzelhető, hogy ha egy, az éppen divatos művészeti babonáknak hódoló irodalmár számba veszi mindazt, amiről Baka István új versei szólnak, és leltározza a képeit alkotó tárgyakat, jelenségeket (hold, alkony, pohár, üstökös, angyal, zápor), azt gondolja alpári józansággal... De nem, ezt a kis könyvet olvasva nem leltározunk és nem fanyalgunk. Ha gondolunk egyáltalán jellemzőire, akkor inkább reveláló hatása titkát kutatjuk. Mi kellett ahhoz, hogy ezek a többnyire hagyományos formájú versek ennyire izgalmasak, megrendítőek, megvilágító erejűek legyenek?
Talán az kellett, hogy a visszautat is kockáztatva átengedje magát a költő a kétségbeesésnek. Hogy átérezze a végletes közönyt, amibe az egyéni létezés ágyazódik, az emberi kultúra jelenkori alkonyát, a nemzeti életerő folyamatos hanyatlását s a vesztét érző kortárs emberiség felelőtlenségét.
S az is kellett, attól lett Baka István komor létélménye költőileg is hiteles, hogy szava feszülten - fullasztóan - fegyelmezett, csupasz. Verseibe nem került bele a köznapi élet apró, személyes esetlegességeinek engedékeny, lazító bizalmaskodás. Jelrendszere a legősibb lírai jelrendszerek közül való, tehát amennyiben sikerül az új tapasztalat közlésére újjá rendezni - s Bakának sikerül! -, éppen a jelek archetipikus általánosságából támad a vers energiája: azonnal megismerszik, mi az új, az egyszeri benne, s ugyanakkor az új felismerés is az ősi ismeretek evidenciájával hat. Vissza