Csápájev

Előszó

Részlet a kötetből:

MUNKÁSOKBÓL - KATONÁK.

A pályaudvaron nagy sürgés-forgás. Irdatlan nagy tömeg hullámzik ide-oda. A vöröskatonák rajvonala a perronon alig tudja tartóztatni az izgatott, zsibongó embertömeget. Ma éjszaka útnak indul Kolcsak ellen a Frunze által munkásokból alakított csapat. Ivanovo-Voznyeszenszki gyáraiból és üzemeiből, mindenhonnan összesereglettek a munkások, hogy búcsút vegyenek barátaiktól, testvéreiktől, apáiktól, fiaiktól... Esetlenségük és naivságuk valahogyan nevetségessé teszi ezeket az újdonsült ,,katonákat". Sokan közülük most, életükben először hordanak katonaruhát; a ruha idétlenül áll rajtuk, nem simul a testhez, dagad, mint a tészta a kovásztól. De kit érdekel ez? Azért derék legények ők. Nicsak, az egyik, úgy összeszíjjazta magát az övével, hogy alig tud lélekzeni az eszemadta, de azért kackiásan lépked, összevágja a sarkát, hogy csak úgy zeng. Vagy a másik legényes hanyagsággal, öreg katona módjára rátette a kezét az ügyetlenül felkötött kardja markolatára és nagykomolyan vitázik valamiről a szomszédjával; a harmadik balkeze felől erősítette fel pisztolyát, a jobboldalán pedig egy pár flaska-alakú kézigránátot hord, a puskagolyókból készített hevedere pedig, mint a kígyó, fonja körül ófélvállát; fáradhatatlanul rój ja a perront egyik végétől a másikig, mert kérkedni akar barátai, rokonai és ismerősei előtt rettentően harcias külsejével.
A munkásemberek hatalmas tömege büszkén, szeretettel, lelkesen szemléli őket és beszélget róluk.
- Majd beletanulnak, kedvesem, majd beletanulnak... Majd ha a frontra érnek, gyorsan bele is tanulnak... Vissza