Fülszöveg
Andersen Nexö (1869-1954) a nagy dán kommunista író híres regényciklusának legismertebb és legproblematikusabb kötete.
Születésétől kora haláláig kíséri hősnőjét a szerző: Ditte egyénien szép, okos, vonzó, akaraterős lényéből sugárzik a szeretet, de környező világa nem ismeri fel értékét. Igaz szerelemre vágyik, de csak suta, kínos kalandok jutnak neki. Mikor igaz szerelemre talál, szakítania kell, és csak akkor ébred annak a férfinak értékére, amikor már késő. Túláradó szeretete gyerekekre, tehetetlen öregekre, féleszű korhelyekre árad, és mint a gyertya világa, mindent felderít, ami fénykörébe jut. Ditte nem romlik el abban a züllött világban sem, amelyben megfeneklik az élete, de kilobban, elsorvad, mielőtt még kivirult volna. Minden nyomorúság és kísértés közt is hű marad eszményeihez, nem bukik el, de megsemmisül. Különös kettősség van ebben a tragédiában. Egyik vonalán a hősét eltiporja a társadalmi rend, mellyel pedig nem szegül szembe, másik vonalán szeretetének...
Tovább
Fülszöveg
Andersen Nexö (1869-1954) a nagy dán kommunista író híres regényciklusának legismertebb és legproblematikusabb kötete.
Születésétől kora haláláig kíséri hősnőjét a szerző: Ditte egyénien szép, okos, vonzó, akaraterős lényéből sugárzik a szeretet, de környező világa nem ismeri fel értékét. Igaz szerelemre vágyik, de csak suta, kínos kalandok jutnak neki. Mikor igaz szerelemre talál, szakítania kell, és csak akkor ébred annak a férfinak értékére, amikor már késő. Túláradó szeretete gyerekekre, tehetetlen öregekre, féleszű korhelyekre árad, és mint a gyertya világa, mindent felderít, ami fénykörébe jut. Ditte nem romlik el abban a züllött világban sem, amelyben megfeneklik az élete, de kilobban, elsorvad, mielőtt még kivirult volna. Minden nyomorúság és kísértés közt is hű marad eszményeihez, nem bukik el, de megsemmisül. Különös kettősség van ebben a tragédiában. Egyik vonalán a hősét eltiporja a társadalmi rend, mellyel pedig nem szegül szembe, másik vonalán szeretetének viszonzatlan, megcsúfolt sugarai visszaverődnek rá, és megérlelik benne a tudatot, hogy neki ugyan szeretnie, másokért szenvednie, életet áldoznia kell, de mindez értelmetlen és hiábavaló. Nem volt, nem lehetett más kiútja, a magához hasonló hajótöröttek közt állapodott meg, ahol feláldozva magát mások nyomorúságában, felőrlődött. Élete azt a tételt igazolja, hogy akik csalatkoznak, azok vagy embertelenül gonoszokká, vagy emberfelettien jókká válnak.
Vissza