Előszó
A francia forradalom idején kialakult díszpolgári címet („citoyen francais") a nemzetgyűlés adományozta olyan külföldi személyeknek, akiknek munkásságában a forradalom értékeit - emberi jogok, szabadság, testvériség, egyenlőség - vélték felfedezni. A kitüntetett személy tulajdonképpen polgárjogot kapott. Az első kitüntetést Friedrich Schillernek adományozták 1792-ben, az oklevelére a Közjóléti Bizottság élén álló Danton aláírása került, ám mire a német költő 1798-ban kézhez kapta a kitüntetést, Dantont már elsöpörte a történelem vihara. A forradalom hatására Európa-szerte elterjedt a cím adományozásának szokása. A németországi városokban - Frankfurtban 1795-ben, Hamburgban, Berlinben 1813-ban, Magdeburgban 1814-ben, Münchenben 1818-ban - kapták meg először a címet az arra érdemesek. Bécsben 1797-ben tíz díszpolgárt választottak, akik között ott volt a Martinovics-összeesküvés egyik leleplezője, Franz Josef Saurau gróf is. (így alakul, formálódik Nyugattól Keletig egy eszme.) A napóleoni háborúk, majd a magyar szabadságharc leverése okán a Habsburg-birodalom díszpolgárai a század elején, derekán a magas rangú, arisztokrata tisztek közül kerültek ki, így Metternich, Schwarzenberg, Jellasich, Radetzky, Haynau lett kitüntetett. A század elején még megtalálható volt közöttük Haydn neve is. 1849 után a Bécsben oklevelet kapók, közöttük a szabadságharcot leverő tábornokok is ott sorakoztak, Pesten és Budán is megkapták a címet. Haynau például 1849. november 20-án Pest és Buda díszpolgáraként vett részt a Lánchíd ünnepélyes átadásán. A század második felére először a politikusok állhattak sorba a címért, majd a művészek közül is sokan. Díszpolgári címet adhat a városokon kívül még nagy hagyományokkal rendelkező egyetem, és ritkábban maga az állam is. Így lett például díszpolgár az Egyesült Államokban Churchill, valamint Izraelben és Kanadában (posztumusz) Raoul Wallenberg. A cím az elért eredményeket díjazza, és általában nem vonják vissza. A ritka kivételek között Németországban 1948-ban többek közt Hitler, Göring, Goebbels, majd negyven év múltával Honecker címét vonták vissza hivatalosan. A második világháború után Budapestnek az első és a 90-es évek végéig egyetlen díszpolgára Joszif Visszarionovics Sztálin volt, ezt máig nem vonták még vissza. Magyarországon a díszpolgár elnevezést megelőzte a „tiszteletbeli", „becsületbeli" polgár kifejezés. Pest-Buda egyesítése után kezdték használni a mai formulát. A címet a városnak, településnek tett szolgálatokért, a város, település érdekeinek képviseletéért, érvényesítéséért adományozták. A díszesen kiállított, s a város pecsétjével ellátott oklevél szövege szerint ugyanazon jogok jártak a díszpolgároknak, mint a település rendes polgárainak. Eme díszpolgári jogok és kötelezettségek azonban nem takartak valós jogokat és kötelezettségeket, az okirat udvarias szófordulatai csupán a település háláját voltak hivatottak kifejezni. 1848-ig a választópolgárság tett javaslatot az adományozásra, míg az adományozási jogot a tanács gyakorolta. 1849 és 1867 között a községtanács szavazott a díszpolgári cím adományozásáról a polgármester, a főbíró, de akár egy tanácsos javaslata alapján, s ugyanígy 1867-től a város közgyűlése döntött. Az előterjesztő akár a tanács főtisztviselői közül, akár a közgyűlés tagjai közül is kikerülhetett. A végrehajtás feladatát mindenkor a jegyzői hivatal látta el. Pesten először korompai Brunswick József gróf tárnokmesteri (a szabad királyi városok fellebbviteli bíróságának feje) tevékenységéért kapta meg a címet.
Vissza