Előszó
A díszcserjék és díszfák a sok éven át élő növények csoportjába tartoznak. Az évelő növényektől abban különböznek, hogy föld feletti száruk elfásodik, minden évi növekedésük az előző évi növekedés...
Tovább
Előszó
A díszcserjék és díszfák a sok éven át élő növények csoportjába tartoznak. Az évelő növényektől abban különböznek, hogy föld feletti száruk elfásodik, minden évi növekedésük az előző évi növekedés folytatásaként jelentkezik, a szár belsejében pedig az évenkénti vastagodás évgyűrű alakjában látható. Ez annyit jelent, hogy évről évre növekednek, terebélyesednek, tömegükben gyarapodnak, új hajtásokat, virágokat és magot hoznak.
A dísznövény-termelésnek azt az ágát, amely a fás növényekkel foglalkozik, dendrológiának is nevezzük. A szó görög eredetű: dendros = fa, logos = beszéd, tudomány. A kertészeti dendrológia a díszcserjékkel és díszfákkal foglalkozó tudomány, amely felöleli e növények szaporítási, nevelési, ültetési, ápolási munkáit és felhasználási módját.
A szabadföldi fás növényeket - könnyebb áttekinthetőség végett - a legkülönbözőbb szempontok alapján csoportosíthatjuk: növekedés, alak, lombozat, termőhelyi viszonyok, felhasználási mód stb.
Növekedés alapján fás növényeink három csoportba oszthatók. Az előző fejezetben tárgyalt évelőkhöz legközelebb állnak a félcserjék A félcserje hajtásai csak alul fásak; felső, nyári hajtásai ellenben ősszel, ill. télen elpusztulnak (Buddleia). Megújulása alsóbb fás részekről vagy - szigorúbb télen - tőről történik. A cserje tövétől egyformán vastag, bokrosan álló mellékszárakat hajt, azaz tövétől ágas fás növény, hajtásai végig beérnek, így baj nélkül telelnek (Syringa, Berberis). A fa föld feletti része jól kivehető fő törzsből áll amely bizonyos magasságban kezd elágazni koronává. Hajtásai szintén teljesen beérnek (Acer).
Vissza