A cím különleges, kettős életemet tükrözi. Miközben külügyi szolgálatom idején diplomata-útlevéllel jártam a világot, mindig kellett egy olyan képzeletbeli különszoba, ahol igazi szenvedélyemet, az írói munkát folytathattam.
Ebben a könyvben 75 év kalandjait és élményeit foglaltam össze.
*
Az angol királyi családban Fülöp volt a kedvencem. Először 1993-ban találkoztam vele, amikor II. Erzsébettel Budapesten járt. Ez volt az uralkodó első látogatása Közép-Európában, tehát történelmi eseményről volt szó. A hivatalos programok után következett a sétahajózás a Dunán. A népes delegáció az utastérben helyezkedett el, én mint külügyes kísérő a kormányhídon kaptam helyet. Meleg nap volt, mindnyájan napszemüvegben nézelődtünk. Az idegenvezető arra buzdított mindenkit, hogy gyönyörködjön a kilátásban, Erzsébet figyelmét pedig felhívta a páratlan budai panorámára. A Margit-sziget déli csúcsához közeledtünk, a rakparton félmeztelen fiatal lányok napoztak. A herceg, aki talán görög származása miatt is a humort képviselte a Windsor-házban, elismerően bólogatott.
- Végül is mindenki abban a kilátásban gyönyörködik, ami legjobban érdekli - jegyezte meg.
Később még két alkalommal találkoztunk Londonban, a Buckingham-palota hivatalos rendezvényein, és egyszer még a nagykövetségre is eljött, amikor Bárdos György, a herceg fogathajtó barátja Londonban járt. Borozgattunk, Bárdos hozott otthonról disznósajtot, Fülöpnek becsomagoltuk a maradékot. Remek, figyelmes, közvetlen ember volt. Amikor egy alkalommal egy újságíró megjegyezte, hogy milyen kiváló partnere Erzsébetnek, csak ennyit felelt: "mindig igyekeztem sportember lenni."
*
Felhőtlen gyerekkor Indiában a szüleimmel, érettségi a Radnóti Gimnáziumban ragyogó tanárokkal és osztálytársakkal, szórakoztató Vendéglátóipari Főiskola, izgalmas évek a Ferihegyi repülőtér forgalmi irodájában. Váltás komoly pályára, vezető diplomataként külszolgálat Delhiben, Londonban, Pekingben és Helsinkiben. Az igazi nagy szenvedély azonban mindig is az írás: 1975 óta tizenöt könyv, húsz fordítás, több ezer glossza és novella.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.